porno filme porno filme porno xnxx porno

Oklevel logo ikon2019. szeptemberében kezdtük el szervezni a kéthetes külföldi nyelvtanulási programot, mely a kialakult járványhelyzet miatt sajnos az idei évben elmaradt. Reméljük, a következő tanévben lesz lehetőség ezt a nyelvtanulási formát megvalósítani.

A természettudományi munkaközösség vezetője, gimnáziumunk Ranolder-díjas biológia-kémia szakos tanára Likerné Pucsek Rózsa kezdeményezésére iskolánk csatlakozott „A Világ Legnagyobb Tanórája” nevet viselő kezdeményezéshez. A 11.B osztály emelt biológia képzésben részt vevő diákjai olyan problémákkal foglalkoztak, mint az állatok védelme és a biodiverzitás. 

 

A 2019 októberében megjelent HVG 100 legjobb gimnáziumot rangsoroló kiadványa alapján a Vetési Albert Gimnázium a két tannyelvű képzést (is) folytató iskolák között a 10. helyet foglalja el, az országos listán pedig a 44. helyen áll. A HVG rangsor alapján gimnáziumunk Veszprém megyei jogú város második és egyben Veszprém megye negyedik legeredményesebb gimnáziuma, melyre méltán büszkék vagyunk.

A diákcseréket visszaidézve ajánljuk az olvasó figyelmébe az aix-les-bains-i és a burgdorfi cserekapcsolatokról közzétett beszámolókat. 

A nagyobb rendezvények közül kiemelnénk az ÖKO-varrós és kézműves délutánt, a Francia desszertműhely foglalkozásokat, a tolerancia napot, a pályaorientációs napot, a spanyol napot, a diáknapot, a szalagavatót és a Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciáját. (TUDOK 2020) 

Azt idei tanévről szóló visszatekintőben említést kell tennünk azokról az eseményekről, amelyek a veszélyhelyzet miatt sajnos nem valósulhattak meg, többek között a témanapok, a természettudományok napja és a kísérletek délutánja, az éjszakai röplabda, az Alma Mater, a fenntarthatósági témahét, a végzősök szerenádja, a bolondballagás és a ballagási ünnepély, a tanulmányi kirándulások, diákcsere programok. Ugyancsak elmaradtak megmérettetések, úgymint az országos kompetenciamérés, a próbaérettségi illetőleg a tanév végi belső vizsgákat sem tudtuk megszervezni. Ugyancsak törölni kényszerültünk a tanév utolsó napjára tervezett sportnapot, iskolaszépítést és „Vetési pikniket”.

 

Tanulmányi verseny- és sporteredményeink

Idén iskolánkból Kovács Jázmin (12. A) és Bozovic Zorka (11. A) részesültek a Spanyol Nagykövet Díja kitüntetésben

A Magyar-Francia Ifjúsági Alapítvány az idei tanévben Mathieu Houdayer-nek, iskolánk francia lektorának ítélte oda oda az Aurélien Sauvageot-ról elnevezett emlékérmet

A Vetési Albert Gimnáziumból 7 tanuló jutott be az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen az első tíz helyezett közé. Francia nyelvből Gyüre Dóra 12.C osztályos tanuló 1. helyezést, Horváth Vivien 11.C osztályos tanuló 2. helyezést, Szarka Zsófia 12.C osztályos tanuló 3. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk: Nyerges Katalin tanárnő. Spanyol nyelvből Orosz Blanka 12.A osztályos tanuló 6. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Szedlák Réka tanárnő. Magyar nyelvből Horváth Adriána 11.C osztályos tanuló 5. helyezést, Virágh Anna 11.C osztályos tanuló 6. helyezést és Szalai Boglárka 11.C osztályos tanuló 9. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk: Dr Kocán Béla tanár úr. A részletes eredménylista itt olvasható.

Az országos tanulmányi versenyeredményeket tekintve első három helyezést is szép számban értünk el. A BME Energetikai Szakkollégium Energetika Csapatversenyén országos 3. helyezést szerzett a gimnázium csapata, melynek tagjai Dóczi Péter 12.B, Nagy Péter Márton 12.B és Lőrincz Attila 12.D osztályos tanulók voltak. Felkészítő tanáruk: Kristóf Gábor. A Budapesti Cervantes Intézet "Papírral és ceruzával" című novellaíró versenyén Németh Kata 9.kny/A osztályos tanuló országos 1. helyen és Csidei Rebeka 9.A osztályos tanuló 3. helyen végzett. Felkészítő tanáraik voltak: Szedlák Réka és David Martos Bertelli. Kaszta Friderika 10.A osztályos tanuló a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Spanyol Versenyen országos 1. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Szedlák Réka. A 10.C osztályunk a "Passerelles Interculturelles" pályázaton országos 1. helyezést érdemelt. Felkészítő tanáruk: Nyerges Katalin.

A tanulmányi versenyeredmények mellett gimnáziumunk büszke a sportban nyújtott kiemelkedő teljesítményt nyújtó vetési tanulóira. Diákjaink országos versenyeken dobogós helyen végeztek több sportágban is.

A fiú Kézilabda Diákolimpia döntőn országos 2. helyezést ért el a Vetési csapata. A csapat tagjai: Ágoston Áron 11.D, Balogh Botond 9.Ny/D, Dobi Bence 12.A, Fink Radó 9.Ny/D, Kőhegyi Ákos 12.A, Nagy Benedek 11.D, Palasics Kristóf 12.B, Pápai Péter 11.B, Perlaki Bence 10.B, Simon Benedek 11.B, Szmetán Máté 11.D, Tóbiás Bálint 11.D, Tóth Bertalan 9.C és Wiczián Soma 12.A osztályos tanulók. Mérő Dominika 12.B osztályos tanulónk a 2019. évi Normáltávú Tájékozódási Futó Bajnokságon 1. helyezést, a 2019. évi Pontbegyűjtő Tájékozódási Futó Csapatbajnokságon csapatban 1. helyezést, a Tájékozódási Futó Rövidtávú Országos Bajnokságon Kaposváron országos 3. helyezést ért el. A Kecskeméten rendezett Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság V-VI. Korcsoport Atlétika Diákolimpia Országos Döntőn a 4 x 1500 m versenyszámban csapatunk országos 1. helyezést szerzett. A csapat tagjai: Bálint Benedek 10. B, Molnár Attila 11. D, Tóth Márton 9. C és Zsetnyai Ákos 10. A osztályos tanulók. Az Arnhoffer Kata 9. NY/D, Kirsch Natália 9.A, Mező Zsófia Márta 9. C és Varga Gréta Barbara 9. A osztályos tanulókból álló csapatunk a szintén Kecskeméten rendezett Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság V-VI. Korcsoport Atlétika Diákolimpia Országos Döngőjén 4 x 800 m versenyszámban országos 1. helyezést ért el.

 

A tanévzáró ünnepélyen elismerő oklevélben részesült tanulóink osztályonként:

A 9.kny/A osztályból

Alacs Brigitta Lili kitűnő tanulmányi eredményéért.

Angyal Míra kitűnő tanulmányi eredményéért.

Antal Máté kitűnő tanulmányi eredményéért.

Kiss Levente kitűnő tanulmányi eredményéért.

Németh Kata jeles tanulmányi eredményéért, tanulmányi versenyeredményéért.

Tombor-Madarassy Ilona kitűnő tanulmányi eredményéért.

 

A 9.ny/B osztályból

Szijártó Eszter kitűnő tanulmányi eredményéért.

 

A 9.kny/C osztályból

Fekete Júlia kiemelkedő sportteljesítményéért.

Tánczos Nikoletta kitűnő tanulmányi eredményéért, kiemelkedő közösségi munkájáért.

 

A 9.ny/D osztályból

Arnhoffer Kata kitűnő tanulmányi eredményéért, sportban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.

Balla Botond Zoltán kitűnő tanulmányi eredményéért.

Balogh Botond kiemelkedő sporttevékenységéért.

Fink Radó Zalán kiemelkedő sporttevékenységéért.

Nagy Botond László kitűnő tanulmányi eredményéért.

Pápay Zita kitűnő tanulmányi eredményéért.

Vass Zalán Kende kulturális tevékenységéért, kitűnő tanulmányi eredményéért.

 

A 9.A osztályból

Alexa Dóra kitűnő tanulmányi eredményéért.

Csidei Rebeka jeles tanulmányi eredményéért, tanulmányi versenyeredményéért.

Kirsch Natália jeles tanulmányi eredményéért és kiemelkedő sportteljesítményéért.

Varga Gréta jeles tanulmányi eredményéért és kiemelkedő sportteljesítményéért.

 

A 9.B osztályból

Keller Fruzsina jeles tanulmányi eredményéért, kiemelkedő közösségi munkájáért, országos diákolimpiai tornaeredményéért.

Mester Csanád kitűnő tanulmányi eredményéért, közösségi munkájáért, az Irinyi János versenyen elért megyei helyezéséért.

Mészáros Róza kitűnő tanulmányi eredményéért.

Molnár Blanka kitűnő tanulmányi eredményért, az Irinyi János megyei versenyen elért 3. helyezéséért.

 

A 9.C osztályból

Csuta Dóra Imola kitűnő tanulmányi eredményéért.

Mező Zsófia Márta kitűnő tanulmányi eredményéért, sportban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.

Tóth Bertalan kiemelkedő sporttevékenységéért.

Tóth Márton kiemelkedő sporttevékenységéért.

 

A 9.D osztályból

Bujdosó Boglárka kitűnő tanulmányi eredményéért

Csizmadia Zsófia kiemelkedő sporttevékenységéért.

Humpók Fanni kitűnő tanulmányi eredményéért

Vasvári Zsófi kitűnő tanulmányi eredményéért

 

A 10.A osztályból

Farkas Luca kitűnő tanulmányi eredményéért.

Kaszta Friderika jeles tanulmányi eredményéért, tanulmányi versenyeredményéért.

Zsetnyai Ákos kiemelkedő sporttevékenységéért.

 

A 10.B osztályból

Bálint Benedek jeles tanulmányi eredményéért, kiemelkedő sporttevékenységéért, a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója – 2019" elismeréséért.

Perlaki Bence kiemelkedő sporttevékenységéért.

Szabó Hanga kitűnő tanulmányi eredményéért, az Implom József Helyesírási Versenyen elért megyei 3. helyezéséért.

 

A 10.C osztályból

Tóth Hanna kitűnő tanulmányi eredményéért, kiemelkedő közösségi munkájáért.

Ujhelyi Hetti kitűnő tanulmányi eredményéért, kiemelkedő közösségi munkájáért.

 

A 11.A osztályból

Bozovic Zorka Sára kiemelkedő tanulmányi versenyeredményéért, jeles tanulmányi eredményéért, közösségi munkájáért.

Gyimóthy Bettina kitűnő tanulmányi eredményéért.

Kovács Janka kitűnő tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért.

Veres Julia Anett kitűnő tanulmányi eredményéért.

 

A 11.B osztályból

Fülöp Mátyás kiemelkedő tanulmányi versenyeredményéért, jeles tanulmányi eredményéért.

Holczer Bence kiemelkedő tanulmányi versenyeredményéért.

Korbély Violett kitűnő tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért.

Pápai Péter kiemelkedő sporttevékenységéért.

Rózsa Dániel kiemelkedő tanulmányi versenyeredményéért.

Simon Benedek kiemelkedő sporttevékenységéért.

Szél Anikó kiemelkedő tanulmányi versenyeredményéért, jeles tanulmányi eredményéért.

Szopori Éva kitűnő tanulmányi eredményéért, sportban nyújtott teljesítményéért.

Veisz Flóra kitűnő tanulmányi eredményéért.

 

A 11.C osztályból

Horváth Adriána országos tanulmányi versenyen elért kiemelkedő eredményéért és jeles tanulmányi munkájáért.

Horváth Vivien országos tanulmányi versenyen elért kiemelkedő eredményéért.

Molnár Zsófia országos tanulmányi versenyen elért eredményéért.

Nemes Hajnalka országos tanulmányi versenyen elért kiemelkedő eredményéért, tanulmányi versenyeredményéért.

Sasvári Julianna országos tanulmányi versenyen elért kiemelkedő eredményéért és jeles tanulmányi munkájáért.

Szalai Boglárka országos tanulmányi versenyen elért kiemelkedő eredményeiért és jeles tanulmányi munkájáért.

Virágh Anna országos tanulmányi versenyen elért kiemelkedő eredményéért, kitűnő tanulmányi eredményéért.

 

A 11.D osztályból

Ágoston Áron sportban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.

Molnár Attila sportban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.

Nagy Benedek sportban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.

Szmetán Máté sportban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.

Tóbiás Bálint sportban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.