spanyol diajtado 3A Spanyol Nagykövetség Oktatási Irodája idén negyedszerre hirdette meg a spanyol–magyar két tannyelvű gimnáziumok diákjai számára azt a díjat, mellyel a kiemelkedő tanulmányi eredményű és nyelvismeretű, az iskola által szervezett tanórán kívüli tevékenységekben, valamint versenyeken aktívan résztvevő tanulók kitartó munkáját, kreativitását és elhivatottságát szeretné elismerni.

 

spanyol diajtado 2Idén iskolánkból Kovács Jázmin (12. A) és Bozovic Zorka (11. A) részesültek a rangos kitüntetésben. Zorka a 11. évfolyamon tanuló diákok között különdíjat is kapott, jutalma egy két hetes navarrai nyelvtanfolyamon való részvétel a Navarrai Egyetem jóvoltából. Az ünnepélyes díjátadóra október 15-én kedden a Szépművészeti Múzeum Román Csarnokában került sor. A diákok személyesen a Spanyol Nagykövettől, Őexcellenciája Anunciada Fernández de Córdova úrnőtől vehették el a munkájukat elismerő emlékplakettet, valamint a díjjal járó ajándékokat.

Idén első alkalommal a hét magyarországi spanyol két tanítási nyelvű intézmény tagozatvezetői is javaslatot tehettek egy-egy tanuló díjazására, intézményünkben Kiss Elizabet részesült ebben az elismerésben. Kimagasló tanulmányi eredményét, kitartó munkáját, példaértékű szorgalmát a Cervantes Intézet egy ingyenes nyelvvizsgázási lehetőséggel honorálta.

spanyol dijatado 1Diákjainknak a díjátadón jelenlévő Dr. Pacsay-Tomassich Orsolya és Dr. Lőrincz Zoltán államtitkárok, Dr. Kumin Ferenc helyettes államtitkár, Dr. Gurmai Zita, országgyűlési képviselő, az IPU Magyar-Ibériai Baráti Tagozat elnöke és Dr. Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke is gratuláltak. A díjátadó ünnepség után egy turizmussal kapcsolatos kiállítást is megtekinthettünk a Szépművészeti Múzeumban, majd részt vettünk a Día de la Hispanidad, spanyol nemzeti ünnep alkalmából megrendezett fogadáson.

Köszönjük szépen a Spanyol Nagykövetségnek ezt a lehetőséget, továbbá gratulálunk Jázminnak, Zorkának és Lizának, a jövőre nézve pedig további sok sikert, szép eredményeket kívánunk Nekik!