Kedves volt vetésis Tanárok és Diákok!

A 2018/2019. tanév gimnáziumunk történetének 30. tanéve. Ebből az alkalomból április 12-én pénteken egy különleges tanítási napot szervezünk. Nem lesz porta, beléptetés, egész nap nyitva áll az iskola a régi tanárok és diákok előtt.

Szeretettel várunk Benneteket egy közös beszélgetésre az iskolai élmények felidézésére az elmúlt 30 év relikviáinak megtekintésére.

Délután egy 30 kilométeres kerékpártúrára nevezhetnek be a kerékpárral rendelkező régi és jelenlegi tanárok, diákok Szász Péter tanár úr vezetésével.

14.00 és 16.00 óra között a mai tanárcsapat barátságos focimérkőzésre hívja ki a 30 évvel ezelőtt idejáró diákokból álló foci csapatot. Várjuk mind a diákokat, mind a tanárokat buzdító szurkolókat! Még sok egyéb meglepetéssel készülünk!

A napot egy fergeteges-forgatagos táncházzal (jó idő esetén esetleg a katasztrófavédelem engedélyével egy tábortűzzel) zárjuk. 

Hívunk és várunk minden régi tanárt és diákot!

 

A 2018/2019-es Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjén


Lukács Luca Borbála (12.A)


17. helyezettként végzett.


Eredményéhez gratulálunk!
Felkészítő tanára: Pucsek Zsuzsanna

Savaria Országos Történelmi Verseny megyei fordulóján

Balázs Mátyás 9.D-s tanulónk

 

I. helyezést ért el,

és bejutott az országos döntőbe.

Felkészítő tanára Pál Judit

 

Délelőtti programok mindenkinek a szünetekben a Galériában, Aulában és mindkét szárnyban:

  • Büfé francia specialitásokkal
  • kvíz, szódolgozat és
  • kiejtési verseny értékes nyereményekért
  • just dance
  • csillámtetoválás
  • csigaevő-verseny
  • dekorfal színezés
  • instagram fotófal
  • Monte Carlo sarok


Délutáni programok

  • 13.00-13.45: Kentin Mahé előadása a 29-es teremben (~ 50 fő franciás)
  • 13.50-14.00: hivatalos megnyitó Galéria
  • 14.00-14.50: Nádasdy Borbála előadása a galériában (minden franciás+tanárok)
  • 15.00 – 15.40: választható program: Nicolas Tessier előadása külföldi kalandozásairól a 29-es teremben / Kahoot quiz a galériában osztályonként 5 fős csapatok, de egy osztályból több csapat is lehet / Pétanque 3 db 2 fős csapat
  • 16.00-16.20: Dictée 1 (Galéria: 9knyc+9c+10c / Dictée 2 (11c+12c) 29-es terem / Pétanque
  • a Dictée-hez hozzatok tollat!
  • 16.30: A francia színjátszósok előadása a galériában
  • 17.00: Eredményhirdetések, zárás

 

Kedves 8. osztályos diákok!
Kedves Szülők!

Az oktatási azonosító megadásával ezen a felületen mindenki megtekintheti a szóbeli vizsgán szerzett pontjait, valamint az egyes tagozatokon elért összpontszámát.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a szóbeli vizsgán 25 pontot lehetett szerzeni maximálisan. A pontszámítás során a szóbeli vizsga pontszámát duplázzuk. További információt a Felvételi 2018/2019. menüpont alatt talál.

Fontos, hogy az ideiglenes felvételi rangsort 2019. március 18-án fogjuk közölni.

 

Iskolánkból Bögi Dóra, Csillag Dávid, Dragomír Anna Virág, Horváth Eszter Lili, Melkovics Dea Paulina, Rácz Ágnes Éda, Szépvölgyi Dániel és Végh Blanka 12.C osztályos tanulóink francia nyelv OKTV-n döntőbe jutottak!

Bögi Dóra 2. helyezett
Csillag Dávid 4. helyezett
Szépvölgyi Dániel 16. helyezett
Melkovics Dea Paulina 22. helyezett
Horváth Eszter Lili 25. helyezett
Végh Blanka 28. helyezett
Rácz Ágnes Éda 32-33. helyezett
Dragomír Anna Virág 34-35. helyezett

Felkészítő tanáruk: Nyerges Katalin

Eredményükhöz gratulálunk!

 

Iskolánk leány amatőr, "B" kategóriás,  kosárlabda csapata

a Diákolimpia megyei döntőjében

2.helyezést ért el.

Első mérkőzésén 39:11-re győzött a pápai Református Gimnázium ellen, majd a döntőben nagy küzdelemben 42:33-ra kikapott a Noszlopy Gimnázium csapatától.Sári Júlia 12.A megkapta a legeredményesebb játékos díját.

Gratulálunk!

Iskolánk 70 tanulója, február 25-én, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján megtekintette A néma forradalom című német nyelvű filmet. A film valós történeten alapul, és a történet egykori résztvevőjével is találkozhattunk a vetítés után. A film 1956 októbere környékén játszódik, amikor egy kelet-német osztály az egyik órájukon két perc néma csönddel adózott a magyar forradalom áldozatainak. Az eset akkora felháborodást keltett, hogy hamarosan az oktatásügyi miniszter utazott el a kisvárosba, hogy megbüntethesse a fiatalokat. A film nagyon tetszett nekünk, elgondolkodtatónak és fontosnak találtuk a témáját. Szeretettel ajánljuk minden érdeklődőnek.