Az Első világháború 100 évvel ezelőtti befejezésének az egyik fontos eseményére emlékeztünk ezen a nemzetközi találkozón. A francia és német csapatok 1918. november 11-én 11.00 órakor Párizstól kb. 60 km-re É-K-re, Compiègne közelében a Rethondes nevű kis falu vasútállomásától nem messze – végre - fegyverszünetet írtak alá egy vasúti kocsiban.

A rendkívüli évfordulóra való tekintettel rendkívüli megemlékezések sora zajlott tehát Franciaországban, különösen Compiègne-ben és a környékén. Ebben vehettünk mi részt, ugyanis a Compiègne-i II. János Pál Gimnázium nemzetközi találkozónak adott helyszínt az Európai Unió egyik tagszervezete, az UCAPE szervezésében 2018.november 9-től 11-ig. Több francia iskola, illetve skót, ír, ukrán, német, belga, lengyel intézmények vettek részt a találkozón, amelynek célja egyrészt a megemlékezés, másrészt azonban a jövő közös építése is volt.

MEGHÍVÓ
a veszprémi Vetési Albert Gimnázium spanyol két tannyelvű tagozatának 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre

A tízes szám oly sokszor előfordult a történelem során: Pitagorasz számára a tökéletes szám volt, 10 évig tartott a trójai háború, 10 volt az Egyiptomra mért csapások száma és a tízes szám szerepel Leo Messi mezén is…

Ebben az évben mi is hozzáadunk a történelemhez egy tízes számot: idén 10 éves a spanyol két tannyelvű oktatás a Vetési Albert Gimnáziumban.

Tíz évesen köttetnek az első barátságok fiúk és lányok között, kövessük a példájukat! Alkossunk egy nagy baráti közösséget és álmodozzunk együtt hihetetlen dolgok megvalósításáról, ahogyan ők is teszik! Haladjunk, növekedjünk tovább egymással karöltve, hogy elérhessük a 20. évünket, hiszen ekkor már nem mondják meg, mikorra érjünk haza!

Bob Kaba Loemba, a Budapesti Francia Intézet Tudományos Együttműködési Referense, a Francia Nagykövetség Ösztöndíj Irodájának vezetője ma a francia két tanítási nyelvű képzésben tanuló, továbbtanulás előtt álló diákok számára tartott előadáson ismertette a franciaországi felsőfokú továbbtanulás lehetőségeit. Részletesen beszélt a külföldi ösztöndíj lehetőségéről is.

Az eseményről készült képeket a bővebben linkre kattintva tekintheti meg.

    

Fontos információk!

A rendezvényt délután 17 óra és este 21 óra között iskolánk tanulói látogathatják. Belépni csak érvényes diákigazolvánnyal lehetséges. Ebben az időszakban a be- és kilépés engedélyezett. 

Este 21 óra után nincs lehetőség az épületbe visszatérni, valamint az épületet elhagyni csak a szülő/gondviselő előzetes engedélyével (kilépési engedély) lehetséges. Kilépési engedély letölthető. Amennyiben nem áll rendelkezésre előzetes engedély, a szülő jelenlétében a diák elhagyhatja az intézményt. A kilépési engedély az iskolában marad!

Jó szórakozást, eredményes versengést kíván az iskola vezetősége, tantestülete és a szervező diákok: Szücs Máté, Lőrincz Attila és Rybár Petra.

Mérkőzések beosztása

 

Menza befizetés az I. emelet 46-os tanári szobában:
2018.11.22. (csütörtök) és 2018.11.29. (csütörtök) 10.30-12.00, 12.30-15.00

Térítési díj
Teljes ár: 450 Ft
Kedvezményes ár: 225 Ft
Ételallergiás (kedvezményes): 225 Ft

December hó, 16 nap, teljes ár: 7.200 Ft
kedvezményes: 3.600 Ft
ételallergiás kedv: 3.600 Ft

Kérjük, hogy a befizetésre a pontos összeget hozza magával.
Bankkártyás fizetés is biztosított.

A Filharmónia Magyarország ifjúsági bérletének keretében a Talamba Ütőegyüttes koncertjére kerül sor a Hangvillában!

A koncert időpontja: 2018. november 21. - szerda
A bérlettel rendelkezők 13.30-ra érkezzenek meg a Hangvillába!

 

Végzős diákjaink francia kommunikációs órájának terméke ez a videó, amelyben arról beszélnek, mit jelent számukra a nyelv, amit 5 éve tanulnak.

További tartalmakért látogasson el a Vetési francia tagozat Facebook oldalra!

 

Az emeltszintű biológia képzés iránt érdeklődő tanulók a november 14-ei (szerdai) nyílt napon két csoportban egy hangulatos foglalkozáson vettek részt. A közel hatvan perc alatt betekintést kaptak e képzési forma mindennapi életébe. Likerné Pucsek Rózsa tanárnő ismertette az emel tszintű biológia képzés sajátosságait, a követelményeket, az érettségi utáni továbbtanulási lehetőségeket. Rák Gergő 12. B osztályos tanuló a terepgyakorlatok hangulatáról, feladatairól tartott képes beszámolót. A 8. osztályosok 3-as csoportokban érdekes feladatokon keresztül ismerkedhettek a mikroszkóppal, kísérleteket végeztek a vetésis diákok segítségével, akik a kötetlen beszélgetés során vetésis élményeiket is megosztották a „vendég tanulókkal”