Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara elismerő oklevélben részesítette a Vetési Albert Gimnázium biológia pedagógusi munkaközösségét a kiemelkedő felkészítő munkáért, amelynek eredményeképpen a 2018/2019-es tanévben az Eötvös Loránd tudományegyetem Természettudományi Karának osztatlan biológia illetőleg kémia tanári szakjára a legtöbb hallgató az intézményünkből nyert felvételt.

Az Európai Parlament 2018 nyarára írta ki DiscoverEU nevű pályázatát. Azok a fiatalok jelentkezhettek az ingyenes Interrail vonatjegyekért, akik 18. életévüket betöltötték és valamelyik európai uniós tagállam állampolgárai. Az ajándék vonatjegy lehetőséget ad a nyerteseknek, hogy vonattal utazva megismerhessék az Európai Unió gyönyörű országait. 15ezer szerencsés fiatal részesült ebben a 18. születésnapi ajándékban, köztük mi négyen is. 

A Spanyol Nagykövetség Oktatási Irodája idén harmadszorra hirdeti meg a spanyol–magyar két tannyelvű gimnáziumok diákjai számára azt a díjat, mellyel a kiemelkedő tanulmányi eredményű és nyelvismeretű, az iskola által szervezett tanórán kívüli tevékenységekben, valamint versenyeken aktívan résztvevő tanulók kitartó munkáját, kreativitását és elhivatottságát szeretné elismerni. A magyarországi spanyol két tannyelvű iskolák 12 legkiemelkedőbb diákja részesül jutalomban, a három legeredményesebb díjazott pedig egy spanyolországi nyelvkurzuson vehet részt. A rangos kitüntetésre a 11. és a 12. évfolyam spanyol tagozatos tanulói pályázhatnak október 2-áig. A jelentkezés feltételeiről és a pályázat részleteiről az alábbi linken  olvashattok részletesebben.

 

Tisztelt Szülők!

Szeretettel meghívjuk Önöket 2018/2019. tanév első szülői értekezletére, 2018. szeptember 19-én 17 órától.

 

Iskolánk a 2018/2019-es iskolai tanévtől a KRÉTA naplót használja, ezzel egyidőben a Mozanapló nem szolgálja tovább a tanulók és szüleik tájékoztatását a tanulmányi előmenetelről, valamint az iskolai munkával kapcsolatos híreket kizárólag a KRÉTA rendszeren keresztül kaphatnak.

Diákjaink hozzáférése a KRÉTA naplóhoz

Diákjaink keressék fel iskolánk KRÉTA naplóját és a 11 számjegyű oktatási azonosítójukkal illetőleg születési dátumukkal (pl. 2000-01-01) tudnak belépni. Fontos, hogy az évet, hónapot és napot kötőjellel kell elválasztani. A jelszót az első belépés után meg kell változtatni.

Szülői (gondviselői) hozzáférés a KRÉTA naplóhoz

Nyilvántartásunk alapján minden diákhoz rendelünk gondviselőt. Azon gondviselőknél, akiknél e-mail cím rendelkezésünkre áll, arra az e-mail címre küldjük a felhasználónevet és a jelszót. Azon esetekben, amikor nincs e-mail cím megadva, a szülői értekezleten (2018. szeptember 19) lehet a hozzáféréshez szükséges felhasználónevet és jelszót az osztályfőnököktől átvenni. Természetesen az e-mail címmel rendelkező gondviselőknek is van erre lehetőségük.

 

Kedves szülők és 8. osztályos diákok!

A Vetési Albert Gimnázium Diákjaiért Alapítvány előkészítőt hirdet 8. osztályos diákok számára biológiából. A 1.5 órás foglalkozásokat iskolánk szaktanárai tartják péntek délutánonként a gimnáziumban 10 héten keresztül. Az első foglalkozásokra 2018. november 16-án 15.00-kor kerül sor. 

Jelentkezni személyesen lehet az iskola titkárságán 2018. szeptember 24-én 9 és 16.00 óra között. Az első 25 diák jelentkezését tudjuk elfogadni!

részletekről érdeklődni a 88/560-680-as telefonszámon lehet munkaidőben (8.00-16.00).

 

2018. július 13-21-ig lehetőségem volt részt venni egy már több éves múlttal rendelkező Nemzetközi Ifjúsági Táborban, melyet minden évben egy másik város rendez. A hét résztvevő nemzet kilenc városa közül idén nyáron a csehországi Žamberkbe utaztunk. A veszprémi és a házigazda csehek mellett olasz, francia, német és lengyel fiatalokkal táboroztunk. A városból heten indultunk útnak diákok, egy kísérő tanárnő felügyeletével.

 

Iskolánkban 2016/2017. tanévben érettségizett tanulók érettségi dolgozataikat 2018. október 6-ig személyesen elkérhetik. E dátum után a dolgozatok selejtezésre kerülnek.