porno filme porno filme porno xnxx porno

A Vetési Gimnázium magyar nyelv és irodalom munkaközössége által meghirdetett adventi novellaírói pályázat győztese Dragomir Anna Virág 9.KNY/C osztályos diákunk. A nyertes pályaművet itt olvashatjátok.

Iskolánk magyartanára, dr. Kocán Béla az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsának javaslatára Pedagógus Kutatói Pályadíjat kapott. A rangos elismerést „Helynévtörténeti vizsgálatok a régi Ugocsa vármegyében” című pályamunkájával érdemelte ki, melyben a történelmi Magyarországhoz tartozó vármegye ó- és középmagyar kori helynévanyagának nyelvészeti-névtani elemzését végezte el. Az ünnepélyes díjátadóra 2015. január 14-én kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia Kistermében. A Vetési Gimnázium tantestülete sok szeretettel gratulál és tudományos munkájához további sok sikert kíván!

2014. december 14-én pénteken negyedik alkalommal rendezte meg iskolánk spanyol tagozata a már hagyománynak számító spanyol napot. Ebben az évben is szerettünk volna egy napot a spanyol nyelv és a spanyol nyelvterületek kultúrájának bemutatására szentelni, hogy mindazok, akik beszélik a nyelvet, még jobban megismerhessék, akik pedig még nem, azok is kedvet kapjanak hozzá. Idén először a veszprémi Lovassy László Gimnázium spanyolul tanuló diákjait is vendégül láttuk, akik nagy lelkesedéssel vettek részt programjainkon.

A 2014. december 12-én megrendezett Implom-verseny iskolai fordulóján hét diák vett részt. Az első három helyezett:

1. Kovács Luca, 12.C

2. Horváth Zsófia, 13.D

3. Osváth Bálint, 9.Ny/B

Iskolánkat a 2015. január 14-én megrendezendő megyei fordulón Kovács Luca képviseli.

Hétfőn, december 8-án ellátogatott iskolánkba Jean-Yves Ferri, az „Asterix és Obelix” képregény sorozat újdonsült szerkesztője. Előadása célja a képregények és legfőképp az új „Asterix és Obelix” kiadvány népszerűsítése volt. Sok információt tudhattunk meg munkáiról és a képregény készítés fortélyairól. Az előadás kellemes beszélgetéssel folytatódott, amelyen a 10.C. és a 12.C osztály diákjai vettek részt. Bemutatta az iskola könyvtárában is megtalálható képregény sorozatának legújabb kiadványait, amelyek a „Le Retour á la terre” címet viselik. Vendégünk apró ajándékokkal is kedveskedett az előadáson résztvevő diákoknak, táskákat és képeslapokat kaptunk.

Kedves Diákok!

Most már négy évfolyamunkat is érinti a iskolai közösségi szolgálat teljesítésének kötelezettsége.

A Közösségek/Közösségi szolgálat menüpontban megtalálhatjátok az összes olyan lehetőséget, ahol ilyen tevékenységet végezhettek. Egyéb információért keressétek osztályfőnökeiteket!

Kedves Szülők, Diákok!

A könyvek kiosztása az első tanítási napon történik majd. 
- Mindenkinek hoznia kell magával a befizetést igazoló bizonylatot (befizetett postai csekk vagy átutalás teljesítése). Ennek bemutatása nélkül a tankönyvek nem vehetők át!
- Az ingyenes tankönyvellátásban részesülők nagy részének lejárt az igazolása, így kérjük a jogosultságok igazolását. Ellenkező esetben a tankönyveket ki kell fizetni.  Minden igazolás esetében 2014. október 1-jén érvényes jogosultsággal kell rendelkeznie a diáknak.

A megrendelt és kifizetett MATRÓZBLÚZ és PÓLÓ átvétele a nyelvi előkészítős évfolyam tanulói számára (9.KNy/A, 9.Ny/B, 9.KNy/C, 9.Ny/D) 2014. augusztus 27-én 8-12 óráig, vagy az évnyitó előtt két órával, 2014 augusztus 31-én 14 órától, a 2-es teremben.