Kedves Diákok!

A konditermet március 6-tól csakis tanári felügyelettel lehet igénybe venni az alábbi időpontokban:

  • keddenként 15.15-16.45-ig (2 óra),
  • csütörtökönként és péntekenként: 7.00-7.45-ig (1-1 óra).

A teremhasználattal kapcsolatos minden kérdésben Kovács Tamás testnevelő tanárt keressétek!

 

A Budapesti Műszaki Egyetemen működő Energetikai Szakkollégium minden évben megszervezi az energetikai tanulmányi versenyt 3 fős középiskolás csapatoknak. A Vetési Albert Gimnázium diákjai Kristóf Judit és Kristóf Gábor tanárok szervezésében idén harmadik alkalommal indultak a megmérettetésen. A háromfordulós versengés végeztével két vetésis csapat jutott a 10 csapatos országos döntőbe, ahol 4. és 5 helyezést értek el, ezzel összesítésben az ország legeredményesebb középiskolája címet is elhozták. Fizika fakultációs diákok készültek fel a versenyre. Az első fordulóban online dolgoztak a csapatok három alfordulón keresztül, és így jutottak a második fordulóba. 115 csapat indult országosan, és az első 25 jutott a második fordulóba. Itt két csapatunk versenyzett tovább, és egy nagyváros energiapolitikájának átalakításáról megírt esszé megvédésével jutottak a döntőbe. A 4. helyezett csapat: Sipos Péter (11.D), Gyarmati Vince (11.D), Zombó Péter (11.B), Merkli Kornél (11.A). Az 5. helyezett csapat: Dukai Ábel (12.A), Molnár Martin (12.A), Keszler Rajmund (12.B), Kristóf Mátyás (12.A). Gratulálunk versenyzőinknek és felkészítő tanáraiknak!

2017. március 6. (hétfő) 7.30 - 15.30-ig

 

Teljes ár: 7650 Ft (425 Ft/ebéd)                                           

Kedvezményes ár: 3825 Ft (212.5 Ft/ebéd)

Ételallergiás ár: 3825 Ft (212.5 Ft/ebéd)

 

Kérjük, hogy a befizetésre mindenki a pontos összeget hozza magával, mert pénzváltásra nincs lehetőség! Bankkártyás fizetés is lehetséges!

 

Tisztelt Szülők, kedves 8. osztályos diákok!

Az általános iskolából hozott és a felvételin szerzett pontok összesítésével elkészítettük minden tagozatunkon a felvételi rangsort. Az oktatási azonosító megadásával a Felvételi 2016/2017 menüpontra kattintva az eredmények megtekinthetők.

 

A 2015-2016-os tanév 10. évfolyamára vonatkozó kompetenciamérés hivatalos intézményi jelentése itt érhető el, a telephelyi jelentés eredménye itt.
A korábbi évekhez hasonlóan diákjaink teljesítménye az országos átlagot jelentősen meghaladja.

 

Február 22-én szerdán az énekkari próba a 6. óra után, 12.30-kor kezdődik.

 

Karcagon került sor az elmúlt hétvégén a versenyre, ahol Molnár Anna 11.A osztályos tanulónk aranyérmes lett, ezzel a Vetési Gimnázium történetének egyik legkiemelkedőbb sporteredményét érte el! Gratulálunk nagyszerű teljesítményéhez!

 

Kedves diákok!

A témahétre jelentkezés osztályfőnöki órákon történik, de próbaképpen jelentkezzetek elektronikusan is, mert látni szeretnénk, hogy mely témák a legnépszerűbbek. Az elektronikus jelentkezésnél arra az egy témára jelentkezzetek, amelyik leginkább tetszik Nektek! Jelentkezési határidő: február 22. Egy csoportba maximum 3 fő mehet egy osztályból! (Szeretnénk, ha megismernétek más osztálybeli diákokat is, valamint a legnépszerűbb  csoportokban különben túl sokan lennétek.) Az idei témahetes témákról itt tájékozódhattok!

A jelentkezés lezárult