A 2016. február 25–27-én Gyulán megrendezett Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny döntőjében iskolánkat Kovács Luca (13.C) képviselte. A gimnáziumi versenyzők kategóriájában megosztva 25. helyen végzett. Gratulálunk Lucának és felkészítő tanárának, Dr. Kocán Béla tanár úrnak!

 

A 2015/2016-os projektnapokhoz kapcsolódó weblap elérhető itt.

 

Ismét Pápán került sor a megye legjobb úszóinak diákolimpiai versenyére 40 iskola 180 tanulójának részvételével. Versenyszámonként az első helyezett jutott tovább az országos döntőbe, melyet Miskolcon rendeznek 2016. március 19-20. között. Iskolánk diákjai sikeresen versenyeztek: Szabó Szilárd (9.KNY/A) 100 méteres hátúszásban aranyérmes lett, Kovács Éva Dóra (13.C) 100 méter mellúszásban bronzérmet szerzett, ugyanebben a versenyszámban Erdei Annamária (13.C) a negyedik helyen végzett, lányváltónk pedig (Erdei Annamária, Kovács Éva Dóra, Nagy Alexandra (11.D), Németh Zsófia (10.D) ezüstérmes lett. A versenyen készült fénykép itt megtekinthető.

E héten és jövő hét kedden is színházi előadásra kerül sor. A program:

Február 23. 17 óra: EQUUS (Pannon Várszínház)

Március 1. 17 óra: Ármány és szerelem (Petőfi Színház)

 

Február 1-től lehet szavazni a hatodik Európai Év Fája versenyben. Idén már 15 csodálatos fa és a hozzájuk kapcsolódó történetek versenyeznek egymással (Anglia, Belgium, Bulgária, Csehország, Észak-Írország, Észtország, Írország, Franciaország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Skócia, Spanyolország, Szlovákia és Wales területéről) – online szavazatával bárki hozzájárulhat a verseny alakulásához.

A szavazás február 29-ig tart a www.treeoftheyear.org weboldalon.

Szavazzatok, legyen ismét magyar fa az Európai Év Fája!

 

A Pannon Egyetem Mérnöki Kara 2016. április 15-16. között immár 13. alkalommal rendezi meg a Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferenciát. Ha Te műszaki és/vagy természettudományok iránt érdeklődő középiskolás diák vagy, akkor ott a helyed! Válassz pályát! Add elő saját vagy csapatod kutatási eredményeit! Tervezz és alkoss valami újat a Junior Mérnökversenyen! A konferencián résztvevő diákoknak és felkészítő tanáraiknak ingyenes részvételt és térítésmentes szálláslehetőséget biztosítunk. A legjobb   (I-III. helyezett, különdíjas) előadásokat és kreatív csapatokat értékes könyvutalványokkal díjazzuk. Várjuk jelentkezésedet a versenyre!

További információ:  http://mk.uni-pannon.hu/hlavay

 

Idén is megrendezték a Budapesti Műszaki Egyetem hagyományos csapatversenyét. 4 vetésis csapat vágott neki a több fordulós versenynek, amelyen 157 csapat indult.  Online kérdés, esszéírás, videó konferencia is szerepelt a változatos feladatok között. A legjobb 10 csapat jutott a Budapesten megrendezett országos döntőbe, köztük nagy örömünkre 2 vetésis is: a 13.D-ből Balogh Bálint, Juhász Soma, és Nagy Richárd, míg a 11.A-ból Baráth Boglárka, Orosz Helga és Molnár Martin. A döntő erőt próbáló feladatai nagyon megnehezítették a versenyzők dolgát.  11.A osztályos csapatunk végül a 8., 13.D osztályosunk pedig a 9. helyen végzett. Köszönjük, hogy a döntőre utazásunkat támogatta a Diákok Egészségéért, Veszprém Megye Kézilabda Sportjáért Közhasznú Alapítvány egy kisbusz kölcsönadásával. Gratulálunk versenyzőinknek és felkészítő tanáruknak, Kristóf Gábornak! A versenyen készült fényképek itt megtekinthetők.

 

Tisztelt szülők, kedves 8. osztályos diákok!

Az idei felvételi eljárásban egy jelentős változást történt az elmúlt évekhez képest. A Vetési Gimnáziumba küldött jelentkezési lapokon csak a diákok által megjelölt tagozatok szerepelnek, azok sorrendjéről a győri feldolgozó központ rendelkezik információval, az iskolának erről nincs tudomása. A szóbeli vizsgákra február 17-én és 18-án kerül sor. A beosztást folyamatosan tesszük közzé az iskola honlapján a Felvételi 2015/2016 menüpont alatt.