2021. november 24-én Fernando Zapico Teijeiro, a Spanyol Nagykövetség Oktatási Irodájának oktatási szaktanácsadója és Jesús Pizarro, a La Liga képviselője tettek látogatást iskolánkban.

 

A delegáció azért érkezett a Vetési Albert Gimnáziumba, hogy az előző tanévben a Spanyol Nagykövetség és a La Liga együttműködésének keretein belül meghirdetett rövidfilmverseny győzteseit és résztvevőit díjazza. A romániai, bulgáriai és magyarországi spanyol két tanítási nyelvű iskolák közötti megmérettetés fődíját Bácskai Kinga, Kaszta Friderika és Németh Csenge 12.A osztályos tanulók nyerték el a sport érzékenyítő szerepét előtérbe helyező alkotásukkal. Kinga, Frida és Csenge egy oklevéllel és kedvenc La Liga csapatuk emléktárgyaival gazdagodtak.

Az eseményen résztvevő diákok kahootban mérhették össze a spanyol labdarúgással kapcsolatos tudásukat, valamint egy kerekasztal-beszélgetésen ismerhették meg vendégeink életútját, mindennapjait. Megosztották a spanyoltanulással kapcsolatos tapasztalataikat, jövőbeli terveiket, valamint első kézből értesülhettek egyetemi ösztöndíjakról és nyári tanfolyamokon való részvételi lehetőségekről.

Az eseményt a 9.kny/A osztály feledhetetlen táncos produkciója zárta, amely mindenki arcára mosolyt csalt. Köszönjük nekik a nem mindennapi meglepetést, és gratulálunk Bácskai Kingának, Kaszta Friderikának és Németh Csengének a csodás eredményhez!