Négyfős csapatunk, a Remeterákok (Kiss Virág Tünde, Danka Benedek Péter, Osváth Bálint Imre, Rák Gergő Attila) Gáncsos Gabriella tanárnő felkészítésével megnyerte a 4forEurope Európai Uniós verseny regionális fordulóját. Nyereményünk többek között egy 4 napos ausztriai körutazás volt, melyre március 14-étől 17-éig került sor.

A kirándulást megelőző napok nagy izgalomban teltek, már csak azért is, mert 2 csapattársunk megbetegedett, és kérdéses volt, hogy meggyógyulnak-e. Sajnos Beni és Tüni még az indulás reggelén is nagyon rosszul volt, ezért csonka csapatként szálltunk fel a buszra. Egyébként is kilógtunk a sorból, hisz a többi diákkal ellentétben minket nem kísérő tanár, hanem egy volt vetésis diák, Wrhovina Péter kísért. Peti középiskolásként szintén ennek a versenynek a nyertes csapatában volt, de akkor nem tudott elmenni a jutalomkirándulásra, mert egybeesett a spanyol OKTV döntőjével.


Győri indulásunk után Bécs volt az első állomás, ahol elsőként meglátogattuk az Európai Bizottság Ausztriai Képviseletét, a leghíresebb bécsi épületeket, beleértve a schönbrunni kastélyt. Ebédünket egy belvárosi étteremben költöttük el, ahol a hagyomány jegyében wienerschnitzelt szolgáltak fel. Ekkor még jóízűen elfogyasztottuk, mert nem tudtuk, hogy vacsorára, és következő nap ebédre is ezt kapjuk. Első szállásunk egy Bécs melletti négycsillagos hotelben volt, ahonnan másnap Melkbe indultunk. A méltán híres apátság meglátogatása után Salzburg felé vettük az irányt, de útba ejtettük Ferenc Ferdinánd csodálatos arstetteni vadászkastélyát, elhaladtunk a Duna vadregényes, fjordszerű szakasza mellet és látogatást tettünk Oberösterreich székhelyén, Linzben. Bioszosként végig figyelmesen nézelődtünk a folyó mellett haladva, aminek meg is lett az eredménye, hisz hódot és egy nagy bukó nevű különleges madarat is láttunk. Ekkor még reménykedtünk, hogy a két nap múlva kezdődő próba érettségijeinkre nem kell a madár nevéhez hasonló jelzőt használnunk. Szállásunk a következő két estén Salzburg mellett volt, egy hagyományos alpesi szállodában, 2000 méternél magasabb csúcsok között. A szombati program volt a legkedvesebb számunkra. Ekkor Ausztria egyik gyöngyszeméhez, a salzkammerguti-tóvidékhez, majd az ékszerdoboz- szerű Hallstadtba látogattunk. A barokk kisváros híres sóbányájáról, amit egy izgalmas, interaktív túrán ismerhettük meg hosszú csúszdákkal a hegy gyomrába, lightshow-val és különféle videókkal, kiállításokkal. A város több izgalmat is tartogatott. Sikló vitt fel minket a szédítő magasságban épített panoráma teraszra, ahonnan csodálatos látvány tárult elénk a hófedte csúcsokkal, az égszínkék tóval és a kisvárossal, amit aztán körbejártunk és megismerkedtünk a gasztrokultúra helyi specialitásával. A szállásra visszaindulva útba ejtettünk még egy másik tavat, ahol a színes naplementében ücsörögve pihentük ki a túra fáradalmait. Vasárnap délelőtt Mozart szülővárosában, Salzburgban kirándultunk, ahol helyi idegenvezetőnk megannyi érdekes „kulisszatitkot” mesélt a város történelméből.

Összességében csodálatos négy napot tudhatunk magunk mögött. Szép emlékeket szereztünk és új barátokat ismerhettünk meg. Ezúton is köszönjük Gáncsos Gabriella tanárnő felkészítését, és buzdítunk mindenkit, hogy induljanak ezen a versenyen!

Osváth Bálint Imre és Rák Gergő Attila