A tanévzáró után rövid összefoglalót adunk közre a Vetési Albert Gimnázium 2018/2019. tanévéről. 

Az EFOP Pályaorientációs projektben megvalósult többek között a szakmák napja, pályaválasztási nap, természettudományok napja, mozgó planetárium, FAMTA életvezetési program tréning diákoknak és pályaorientációs szakkörök.

Az ERASMUS + projekt keretében Córdoba, Strasbourg és Szófia adott otthont a különböző témák feldolgozását elősegítő találkozóknak.

Számos alkalom nyílt a diákoknak, hogy más népek kultúrájával ismerkedjenek meg, gondolva itt a cserekapcsolatokra illetőleg a gimnáziumban rendezett nagykövetségi programokra, példaként hozva az indonéz nagykövetség nemrégiben megvalósult programját.

Ebben a tanévben ünnepeltük a gimnázium 30 tanévét egy rendhagyó tanítási nappal. Szintén jubilált a francia és a spanyol két tanítási nyelvű képzésünk.

Tanulmányi eredményeket illetőleg 33 kitűnő és 166 jeles bizonyítványt oszthattak ki az osztályfőnökök. Végzős diákjaink 91%-a rendelkezik első nyelvből nyelvvizsgával, és 64% második tanult nyelvből is. A középfokú tanulmányokat lezáró érettségi vizsgákat végzős diákjaink 32%-a kitűnő bizonyítvánnyal tette le.

A 2019. évi Pedagógus nap alkalmából Pucsek Zsuzsanna tanárnőt: „a művészeti ismeretterjesztés, az élménypedagógia területén elért eredményei, az empatikus, képességekre alapozott kompetencia alapú nevelésben végzett munkája, a tanulói személyiség harmonikus és differenciált fejlesztése, az esztétikai érzékenység és a nemzeti öntudat fenntartása terén elért, példa értékű alkotó és pedagógusi tevékenysége miatt” Veszprém Város Önkormányzata Ranolder díjjal tüntette ki.

A díjátadóról készült képek az alábbi linken érhetőek el.

 

 

A csapatkapitány Nagy László és a kapus Sterbik Árpád sérülés miatt valószínűleg nem léphet pályára a Telekom Veszprém csapatában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi, kölni döntőjében. (Forrás)

Sterbik sérülése miatt Kölnbe utazik gimnáziumunk 11.B osztályos tanulója, Palasics Kristóf!

Hajrá Kristóf!

 

 

 

Kedves diákok!

Az alábbi három pályázati lehetőségre hívjuk fel figyelmeteket. További információt a linkeken találtok.

„Muzsikál az erdő” fotópályázat 2019

„Muzsikál az erdő” irodalmi pályázat, 2019

Bakonyi Csillagászati Egyesület - „Rajzoljunk a csillagoknak"

 

Menza befizetés a 46-os tanári szobában 2019.05.22. (szerda) és 2019.05.23. (csütörtök) 10.30-13.00.

Térítési díj:
Teljes ár: 490 Ft
Kedvezményes ár: 245 Ft
Ételallergiás (kedvezményes): 245 Ft

Június hó, 9 nap, teljes ár: 4.410 Ft
kedvezményes: 2.205 Ft
ételallergiás kedv: 2.205 Ft

Kérjük, hogy a befizetésre a pontos összeget hozza magával.
Bankkártyás fizetés is biztosított.