2016. április 6. (szerda) 17 óra:  Család ellen nincs orvosság

 

Az ausztriai St. Lambrechtben rendezték az alpesi sí Diákolimpia Országos Döntőjét. Iskolánk tanulója, Pálfy Gergő (10.D) a „B” kategóriában nagyszerű versenyzéssel 2. helyezést ért el.

Miskolcon rendezték az úszás Diákolimpia Országos Döntőjét, ahol Szabó Szilárd (9.KNY/A) a 100 méteres hátúszásban 12. helyen végzett. Gratulálunk mindkét versenyzőnknek!

 

Március ötödikén szombaton érkeztek meg hozzánk francia cserediákjaink Coutances-ból. Este hat órakor találkoztunk  a gimnázium előtt, hogy végre személyesen is megismerhessük őket. Mindenki óriási izgalommal várta az eseményt. Befutott a busz és hazavittük  a francia fiatalokat. Megtörtént a bemutatkozás, a család, a ház bemutatása. Másnap családi napot tartottunk. Volt aki paintballozni ment, más bowlingozott, néhányan csak sétáltak. Mint  a francia cserediákok, mi is nagyon élveztük ezt a napot. Hétfőtől elkezdődtek a kötött programok, ahová néhány magyar diák is elmehetett kísérőként. A hét első napján a fővárost látogattuk meg. Itt többek között bemehettünk a Parlamentbe, megcsodálhattuk a várat, a Halászbástyát és a Mátyás templomot. Körbejártuk Budapestet, az Andrássy úttól a Hősök teréig.

Idén is megrendezték a Budapesti Műszaki Egyetem hagyományos csapatversenyét. 4 vetésis csapat vágott neki a több fordulós versenynek, amelyen 157 csapat indult.  Online kérdés, esszéírás, videó konferencia is szerepelt a változatos feladatok között. A legjobb 10 csapat jutott a Budapesten megrendezett országos döntőbe, köztük nagy örömünkre 2 vetésis is: a 13.D-ből Balogh Bálint, Juhász Soma, és Nagy Richárd, míg a 11.A-ból Baráth Boglárka, Orosz Helga és Molnár Martin. A döntő erőt próbáló feladatai nagyon megnehezítették a versenyzők dolgát.  11.A osztályos csapatunk végül a 8., 13.D osztályosunk pedig a 9. helyen végzett. Köszönjük, hogy a döntőre utazásunkat támogatta a Diákok Egészségéért, Veszprém Megye Kézilabda Sportjáért Közhasznú Alapítvány egy kisbusz kölcsönadásával. Gratulálunk versenyzőinknek és felkészítő tanáruknak, Kristóf Gábornak! A versenyen készült fényképek itt megtekinthetők.

 

Kedves diákok!

2016. március 9-én 15 órai kezdettel frankofón napot tartunk az iskola helyiségeiben. A délután részletes programja itt megtekinthető. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Kiemelkedően szerepeltek a vetésis diákok a 2015/16-os tanév legrangosabb tanulmányi versenyén. 5 tantárgyból (magyar nyelvtan, magyar irodalom, angol, spanyol és francia nyelv) 22 diákunk jutott az országos döntőbe. A döntőbe jutottak névsora az alábbi táblázatban olvasható. Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak!

2016. március 23-án az Ajkán rendezett Bródy Imre megyei emlékversenyen iskolánk tanulói is részt vettek. A 13.A osztály csapata, Sipos Beatrix, Németh András és Rosta Mátyás a 4. helyet szerezte meg. Egyéniben Sipos Beatrix a 7-8. helyen végzett holtversenyben. Gratulálunk az eredményekhez versenyzőinknek és felkészítő tanáruknak, Kovács Ilona tanárnőnek!

 

Örömmel tudatjuk, hogy a rendkívül erős mezőnyben Lukács Luca Borbála 9.A osztályos tanulónk a döntő előszobájába jutott! Már „csak” egy pályamunka beküldése a feltétele a végső erőpróbának! Gratulálunk Lucának és felkészítő tanárának, Pucsek Zsuzsanna tanárnőnek!