Az iskolát Tóth Máté, Koronczai Bálint, Kruppa Gergely, Giron Gergely 9.kny/A osztályos tanulók, illetve Geri Ákos, Szendrői Mátyás 9.kny/C osztályos tanulók (betegség miatt nem tudott elutazni Mészáros Gergő)  képviselték.

A résztvevő 6 csapatot 2 csoportba sorsolták. A csoportmeccsek után keresztjáték és helyosztó volt. Első mérkőzésünket, a későbbi bajnok (miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium) ellen, játszottuk, melyen 9-1 arányú vereséget szenvedtük. Sikerült felvenni az ellenfél ritmusát a mérkőzés második felében, de csak lassítani tudtuk ellenfelünket, illetve sikerült gólt ütni nekik. A csoportmérkőzés 2. mérkőzése a veszprémi Noszlopy ellen volt, ahol 0-1-ről sikerült visszahoznunk a mérkőzést 1-1-es döntetlenre, melynek eredményeképp mi lettünk a másodikak jobb gólkülönbséggel. A keresztjátékban a másik csoport elsőjével kerültünk össze, melyen bíztatóan játszottunk. 3-2-re megszorítottuk a gödöllői Török Ignácz Gimnázium csapatát, de végül 4-2-re kikaptunk tőlük. Ezután már csak a bronzmérkőzés jutott számunkra, ahol a miskolci Hermann Ottó Gimnázium csapatától szenvedtünk 9-1-es vereséget.

Összességében nagyszerűen szerepelt a Vetési a Diákolimpián. Mérkőzést nem sikerült nyerni ugyan, de lőttünk gólokat, játszottunk kemény mérkőzéseket, s az előkelő 4. helyen végeztünk az Országos elődöntőn!

Testnevelő: Kovács Tamás

15-én a VI. korcsoport fiai lépnek pályára Komáromban, hasonló formában!

Hajrá Vetési!

Balázs Mátyás (12. D) történelem tantárgyból bejutott az OKTV 2. fordulójára!
Eredményéhez gratulálunk!
Felkészítő tanár: Pál Judit

 

Baukó Csenge 9.c osztályos tanuló

a Pintér Tibor emlékére rendezett "Örök Pódiumon" 10. országos vers- és prózamondó versenyen II. kategóriában nyújtott kimagasló művészeti teljesítménye alapján

1. helyezést ért el.

Felkészítő tanára: Horváth Judit

Eredményéhez gratulálunk!

 

Október 23-án, Kiskunfélegyházán rendezték meg a Leány Birkózó Országos Diákolimpiát, ahol

Huszár Regina Terézia, 9.KNY/A osztályos tanulónk

I. helyezést ért el.

Regina az ESMTK klub színeiben, a +66 kg-os súlycsoportban mindhárom mérkőzését tussal nyerte meg a 12 fős mezőnyben.

Eredményéhez gratulálunk!!

 

A 2020/2021-es országos XXIX. Móra Ferenc Novellaelemző és Fogalmazási Verseny döntőjén

Bálint Kata (felkészítő tanára: Pucsek Zsuzsanna)
és
Gárdonyi Nóra (felkészítő tanára: dr. Kocán Béla)

12. D osztályos diákjaink vettek részt.


Gárdonyi Nóra 2. helyezést ért el.

Gratulálunk az eredményéhez!

A döntő helyszíne, időpontja: Győr, 2021. november 5.

 

A balatonfüredi Szent Benedek középiskolában, 2021 november 8-án megrendezett

V-VI. kcs-os Leány Röplabda "A" kategória Diákolimpia Megyei döntőn

a Vetési Albert Gimnázium leány csapata 

I. helyezést ért el,

és továbbjutott az országos elődöntőbe.

Csapatunk előbb a Lovassy László Gimnázium csapatát, majd a Szent Benedek Középiskola csapatát győzte le 3:1 arányban.

A Vetési Albert Gimnázium csapata

a fiú kosárlabda diákolimpia "A" kategória megyei döntőjében

I. helyezést ért el!

Gratulálunk! Hajrá Vetési!

A mérkőzésekről Szász Péter tanár úr készített képeket, melyek megtekinthetők itt: Galéria

A mérkőzésekről David Martos Bertelli tanár úr angol nyelvű összefoglalója a Bővebben linkre kattintva olvasható.

Az V-VI. korcsoportos Leány Röplabda "A" kategória Diákolimpia Megyei Elődöntőn,
a Vetési Gimnázium csapata,
a Noszlopy Gáspár Gimnázium és a balatonfüredi Szent Benedek Középiskola csapatát legyőzve,
forduló győztesként jutott tovább a november 8-ai megyei döntőbe,
ahol a Lovassy László Gimnázium lány csapatával küzd meg.

Eredményükhoz gratulálunk! Hajrá Vetési!

A mérkőzésekről Szász Péter tanár úr készített képeket, melyek megtekinthetők itt: Galéria