Gimnáziumunk 5. és 6. korcsoportos leány és fiú szertorna csapatai sikeresen szerepeltek a diákolimpia országos elődöntőjében, így jogot szerzetek arra, hogy részt vegyenek a március 22-i országos döntőben, melyet Budapesten rendeznek. Gratulálunk mind a 4 csapatnak és eredményes felkészülést kívánunk a döntőre!

2015. március 5-én délelőtt a tornacsarnokban felállított planetáriumban 290 tanulónk vehetett  részt  az Utazás a Naprendszerben című előadáson, melyet a szegedi Partiscum Mobil Planetárium biztosított számunkra. A negyedik óra elején a kémia fakultációsok néhány perces érdeklődést felkeltő kísérletet mutattak be az osztálytermekben. Délután 3 órától a hagyományos Kísérletek délutánja program rendje szerint először Dr. Imre Sándor, a BME VIK Hálózatok és Rendszerek Tanszék tanszékvezető tanára tartott előadást „Összefonódás – romantika a parányi dolgok világában” avagy: „Én beszélek kvantumul – és Te?” címmel.

Március 2-án hétfőn biológusok és biológia iránt érdeklődők délutánja volt ismét iskolánkban. Először Dr. Ligeti Erika főorvos (Csolnoky Ferenc Kórház Pathológiai Osztály) Érdekes-e a patológia? címmel tartott széleskörű, különleges előadást a patológiai osztály sokszínű munkájáról. Majd Preiszner Bálint PhD hallgató (Limnológia Intézeti Tanszék) "Egy Gyűrű mi örök, Egy Gyűrű kell nekem, Egy a lábamra jár, segít az Egyetlen" című élménybeszámolókkal tarkított előadását hallgattuk meg a madárgyűrűzésről, természetvédelmi és viselkedésökológiai alapkutatásokról. Mindkét vendégünknek ezúton  is  szeretnénk megköszönni a rendkívül érdekes előadást! Az előadások alatt és után a 29-es teremben teaház várta az érdeklődőket, gyógyteák és sütemények kóstolójával. A délutánon készült fényképek itt megtekinthetők.

Március 5-én iskolánkban természettudományos napot rendezünk. Délelőtt az osztályok bepillanthatnak a csillagok lenyűgöző világába. Az előadások a Szegedről érkező mobilplanetáriumban lesznek láthatóak, előzetes beosztás szerint.

2015. február 28-án Mátraszentistvánon rendezték a Magyar Snowboard Diákolimpiát, ahol Bors Máté 12.A osztályos tanuló 5. helyezést ért el. Gratulálunk!

A 2013-2014-es tanév 10. évfolyamára vonatkozó kompetenciamérés hivatalos intézményi értékelése itt érhető el.
A korábbi évekhez hasonlóan diákjaink teljesítménye az országos átlagot jelentősen meghaladja.

Gimnáziumunk eredményesen pályázott a Tinta Könyvkiadó Lőrincze Lajos V. iskolai könyvtárbővítési pályázatán, így angol nyelvkönyvekkel és magyar nyelvi szakkönyvekkel bővült könyvtárunk állománya. Az önrészt iskolánk alapítványa biztosította. Köszönjük!

Az asztalitenisz Diákolimpia Országos Döntőjének egyéni versenyében, melyet Budapesten rendeztek, Gyarmati Sarolta 12.B osztályos tanulónk 8. helyezést ért el. Gratulálunk a szép eredményhez!