A 2021/2022. tanév diáknapjának rendezési jogáért három osztályunk verseng ezen a héten. Kedden a 11.A osztály pártja mutatja be a Vetési Albert Gimnázium polgárainak diáknapi programját, szerdán a 11.B osztály kampányol, csütörtökön a 11.D osztály pezsdíti fel a szürke hétköznapokat.

A szavazásra pénteken kerül sor, reméljük, minél több diák és tanár járul majd az urnákhoz!

11.A osztály kampánynapján készült képek

11.B osztály kampánynapján készült képek

11.D osztály kampánynapján készült képek

A kampánynapokról készült képek megtekinthetők itt: Galéria (A képeket Szász Péter tanár úr készítette.)

 

A balatonfüredi Szent Benedek középiskolában, 2021 november 8-án megrendezett

V-VI. kcs-os Leány Röplabda "A" kategória Diákolimpia Megyei döntőn

a Vetési Albert Gimnázium leány csapata 

I. helyezést ért el,

és továbbjutott az országos elődöntőbe.

Csapatunk előbb a Lovassy László Gimnázium csapatát, majd a Szent Benedek Középiskola csapatát győzte le 3:1 arányban.

A Vetési Albert Gimnázium csapata

a fiú kosárlabda diákolimpia "A" kategória megyei döntőjében

I. helyezést ért el!

Gratulálunk! Hajrá Vetési!

A mérkőzésekről Szász Péter tanár úr készített képeket, melyek megtekinthetők itt: Galéria

A mérkőzésekről David Martos Bertelli tanár úr angol nyelvű összefoglalója a Bővebben linkre kattintva olvasható.

Menza befizetés a 46-os tanári szobában
2021. november 10-11. (szerda-csütörtök) 10.30-12.00, 12.30-14.00
 

 

Továbbtanulás előtt álló francia tagozatos diákjaink számára Bob Kaba Loemba, a Francia Intézet ösztöndíj felelőse október 20-án előadást tartott. Beszélt arról, hogy hogyan érdemes külföldi egyetemet választani, hogy zajlik a beiratkozás és milyen támogatási lehetőségeket pályázhatnak meg a felvett diákok. A tájékoztatón praktikus információk hangzottak el. Bízunk abban, hogy idén is sikeres felvételt nyernek kiváló diákjaink francia egyetemekre.

Az eseményről Csík Andrea tanárnő készített képeket, melyek megtekinthetők itt:Galéria

 

Az V-VI. korcsoportos Leány Röplabda "A" kategória Diákolimpia Megyei Elődöntőn,
a Vetési Gimnázium csapata,
a Noszlopy Gáspár Gimnázium és a balatonfüredi Szent Benedek Középiskola csapatát legyőzve,
forduló győztesként jutott tovább a november 8-ai megyei döntőbe,
ahol a Lovassy László Gimnázium lány csapatával küzd meg.

Eredményükhoz gratulálunk! Hajrá Vetési!

A mérkőzésekről Szász Péter tanár úr készített képeket, melyek megtekinthetők itt: Galéria

 

 

Az 1956-os forradalomra és szabadságharca emlékeztünk az október 22-én, pénteken rendezett iskolai ünnepségünkön.

Az ünnephez méltó, szép, színvonalas műsort a 10. A osztály tanulói adták. Az előadást összeállította és rendezte Pucsek Zsuzsanna tanárnő.

Köszönjük az osztály és a tanárnő munkáját, Bertalan László iskolatechnikusnak és Szász Gergő rendszergazdának a technikai háttér megteremtését!

A megemlékezésről készült képek megtekinthetők itt: Galéria. A képeket Szász Péter tanár úr készítette.

 

Vetési 71-37 Széchenyi Tapolca.
25-9, 13-7 (38-16), 20-10 (58-26) and 13-11.
Good game of ours against a rival better than the previous one due to physicality and shooting skills.

We all started very well although we got stuck in attack in the second period, which made us distance ourselves on the scoreboard but we did not completely break the game.
In the second half we just broke it and we were able to distribute many minutes among the less usual preparing for the next two games.