Április 22-éhez, a Föld Napjához kapcsolódunk húsmentes finomságokat kínáló büfénkkel!

„A világ hústermelése több mint kétszer annyival nőtt az elmúlt 40 évben, mint a Föld népessége. A növekvő húsigény miatt takarmányként etetjük föl az állatokkal az értékes gabonát, termőfölddé alakítjuk az erdőket, pazaroljuk az energiát, az édesvizet, és gyorsítjuk az éghajlatváltozást, vagyis növeljük ÖKOLÓGIAI LÁBNYOMUNKAT! (Teszteld saját lábnyomodat: www.kothalo.hu/labnyom/)

Pichner Éva 12.B osztályos tanuló 42. helyen végzett a nagyon erős és nagy létszámú mezőnyben. Gratulálunk Évának és felkészítő tanárának, Nagy-Kasper Judit tanárnőnek!

 

2017. április 11-én tartottuk iskolánk aulájában a József Attila születésnapjához kapcsolódó emlékműsort. A műsort Kovács Janka (12.D) nyitotta a „Mi is a költészet?” című beszédével, majd Vincze Dávid Róbert (11.A) József Attila egyik kései költeményét adta elő. Rácz Ágnes Éda (10.C) egy kortárs irodalmi alkotással üdvözölte a jelenlévőket. Ezt követően Csicsics Kata (12.A), valamint Kamondy Péter és Vingli Máté (11.A) zenés előadását hallgathattuk meg. A megemlékezésen részt vett a Veszprém megyei Magyar Irodalomtörténeti Társaság nevében Villányi Edit költő és Balla Ferenc. Villányi Edit egyik versével emlékezett József Attilára. Az ünnepségünk zárásaként a gimnázium előtt lévő József Attila szobornál az irodalomtörténeti társaság képviselői és iskolánk tanárai, diákjai helyeztek el koszorút. A műsor bemondója Rentler Zsófia (11.A) volt. A műsort Dr. Kocán Béla tanár úr állította össze. A költészeti ünnepségünk részeként Glatzné Gyömörei Irén igazgatóhelyettes és néhány tanuló iskolánk volt tanár-költőjének, Kemény Gézának a sírját koszorúzták meg. Az eseményről készült fotók itt megtekinthetők.

2017. április 5-én két francia csoport, a coutances-i és az aix-les-bains-i iskolák részvételével tartottuk a hagyományos frankofón délutánunkat. Az igazgatóasszony köszöntője után a francia tagozatos osztályok egyesével előadták Ionesco Rinocérosz című drámájának ugyanazon részletét, ki-ki saját ötlete szerint. Ezt a külföldi és magyar tanárokból, valamit 3 végzős diákunkból álló zsűri értékelte, majd az este végén nyertest hirdettek: idén a 9.C osztály produkcióját találták a legeredetibbnek. Gratulálunk nekik! A délután további részre 3 helyszínen zajlott: az északi szárny emeletén különböző kreatív alkotóműhelyeken (írás, ének, film) vettek részt a tanulók, a déli szárny emeletén táncfeladatra invitáltuk őket, a galériában pedig az iskola francia színjátszókörének színdarabját (Un banc dans le parc) tekinthették meg, majd néhány improvizációs játékot is kipróbálhattak.

Nagy örömünkre két diákunk is bejutott a verseny döntőjébe: Laufer Zoltán (12.A) 10., Kiss Bernadett Sára (11.B) 23. helyen végzett. Gratulálunk a nagyszerű eredményhez mindkettőjüknek és felkészítő tanáraiknak: Szarkáné Gáspár Andrea és Kaizerné Meggyes Zsuzsanna tanárnőknek, valamint Resch Lajos tanár úrnak!

 

Iskolánk 10.B osztályos csapata március 25-én vett részt a Budapesten rendezett verseny országos döntőjén, ahol 14. helyezést ért el. A csapat tagjai: Adorján Angéla, Kekk Zsófia, Danka Benedek, Osváth Bálint és Rák Gergő. Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáruknak, Csatári Nóra tanárnőnek!

 

 

 

Kiválóan szerepeltek a spanyol két tanítási nyelvű tagozat diákjai a verseny döntőjében. Moretti David (12.A) 1. helyen végzett, Mentes Rebeka (11.A) 5., Modori Márton (12.A) 18., Donev Dávid (12.A) 23., Kristóf Mátyás (12.A) 28. lett! Gratulálunk versenyzőinknek és felkészítő tanáruknak, Dr. Gőgh Ágnes tanárnőnek!

 

2017. március 24-25-én került megrendezésre iskolánkban az ENIBE, a spanyol-magyar két tanítási nyelvű gimnáziumok országos találkozója. A neves rendezvény alkalmából 6 városból érkeztek hozzánk diákok: Budapestről, Pécsről, Debrecenből, Szegedről, Kecskemétről és Miskolcról. A programok 24-én pénteken 1 órakor kezdődtek a Hangvillában, ahol az ünnepélyes megnyitón José Ángel López Jorrín, Spanyolország magyarországi nagykövetének köszöntőbeszédét is hallhattuk, később pedig vetésis tanáraink meglepetés produkciója mellett Orosz Milán és Kovács Bence adták elő a Hallelujah című darabot. Ezután a hét iskola színdarabjait tekinthettük meg az előre elkészített rövidfilmek mellett, melyeket a közönség vastapssal jutalmazott.