Mérő Dominika 12.B osztályos tanulónk a hétvégén megrendezett 2019. évi Tájékozódási Futó Rövidtávú Országos Bajnokságon Kaposváron, a 18 éves női mezőnyben dobogós helyezést ért el, a 3. legjobb idővel teljesítve a távot, bronzérmet szerzett.

Az eredményhez gratulálunk!

 

 

Büszkeséggel és örömmel adjuk közre Mérő Dominika, 12.b osztályos tanulónk tájékozódási futásban elért sikereit. Köztük is kiemelkedik egy nemzetközi eredmény, a nyár folyamán ugyanis Dominika a magyar válogatott tagjaként részt vett a Fehéroroszországban megrendezett ifjúsági Európa-bajnokságon, ahol a váltó versenyszámban ezüstérmes lett a csapatával (fotó).

Azóta pedig, a nyár végén folytatódó versenyszezonban – a korosztályánál magasabb, felnőtt kategóriában – már két megyei bajnoki címet és egy kupagyőzelmet szerzett.

Ifjúsági Európa-bajnokság – június 27-30. Grodno, Fehéroroszország
A Hajdu Nelli – Mérő Dominika – Gárdonyi Csilla összeállítású, 18 éves magyar női váltó ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett.

Vas Megye Rövidtávú Tájékozódási Futó Bajnoksága – 2019. augusztus 25. Szombathely
Dominika Vas megyei bajnok lett a 21 éves női mezőnyben.

Szombathely Kupa – 2019. augusztus 25. Szombathely
Dominika 1. helyet ért el a felnőtt női mezőnyben

Veszprém Megyei Rövidtávú Tájékozódási Futó Bajnokság – 2019. szeptember 8. Várpalota
Dominika Veszprém megyei bajnok lett a 21 éves női mezőnyben

 

Tizenhat magyar atléta, köztük gimnáziumunk két tanulója, Varga Gréta (9.kny/A) és Molnár Attila (10.D) vett részt az azerbajdzsáni Bakuban az európai ifjúsági olimpián.

Molnár Attila 400 méteren új egyéni csúccsal kezdte meg a szereplését. A 48.01 másodperces idővel pedig magabiztosan jutott be a szám döntőjébe.

A fináléban is szenzációsan szerepelt, 48.09 másodperces idővel nagy hajrában végül a harmadik helyen ért célba és bronzérmet szerzett.

Később Attila a svéd váltó (400-300-200-100) tagjaként is rajthoz állt. Az Illovszky Dominik, Pap Márk, Farkas Bence, Molnár Attila összetételű csapat jó futással kiharcolta a döntőbe jutást 1:56.78-cal. Itt aztán Pap Márk helyett Bánóczy Árpád futott már, s végül a négyes az előkelő és dicséretes ötödik helyen végzett.

Varga Gréta 2000 méteres akadályfutásban mutathatta meg tudását. Az ifjú hölgy az európai ranglista második helyén állt, így joggal reménykedhetett az éremszerzésben, vagyis valamilyen kimagasló eredményben. A tehetséges sportoló 6:46.95 perces időt elérve, nagyszerűen versenyzett az egy évvel idősebbek között és a második helyet szerezte meg.

Gratulálunk az eredményhez!
Hajrá Vetési!

(Forrás: VEOL.HU)

2019. június 8-án került megrendezésre Kaposváron a Táncsport Diákolimpia országos döntője, melyen iskolánk tanulói, Temesfalvi Lili (9/NyD) és Baranyai Marcell (11. B) latin páros formációjukkal 1. helyezést értek el. Edzőik Vajda Dóra és Vajda Ádám.

Gratulálunk a sikerükhöz.

 

 

 

 

 

Iskolánk tanulói nagyszerűen szerepeltek a hétvégi középiskolai atlétikai Diákolimpia Országos Döntőjében!

Eredményeink:

4 arany, 1 ezüst, valamint több értékes helyezést értek el! Varga Gréta 9.KNy/A osztályos tanulónk 2 új iskolacsúcsot is futott 1500 és 3000m-en!

Gratulálunk!

Szász Péter testnevelő tanár

A döntőn készült képek itt érhetőek el.

 

Eredményesek voltak iskolánk tanulói az atlétikai diákolimpia megyei döntőjén. Nyolc 1., négy 2. és öt 3.helyezést értek el. Öt tanulónk és a válogatottak képviselik iskolánkat az Országos Döntőben!

Gratulálunk! 

Részletes eredmények.

 

Április 28-án, vasárnap lezajlott a Torna Diákolimpia Országos Döntő "A" kategóriában.

Iskolánk csapata a 8. pontszerző helyen végzett. Lányaink szépen versenyeztek, büszke vagyok teljesítményükre!
 
Csapatunk tagjai: Nagy Luca 12.C, Zab Johanna 9.B, Kuszi Eszter 9.A, Szlávik Angelika 9.NyD, Keller Fruzsina 9.NyB és Takács Dorottya 10.B osztályos tanuló.
 
Kovács Tamás, edző
Szász Péter, fotós
 

Új atlétikai iskolacsúcs született a Szeiberling Atlétika Kupán!

Molnár Attila 10.D osztályos tanulónk a 400m-es síkfutásban 48.7 idővel győzedelmeskedett, amivel megjavította Bakonyi Balázs 50.71-es , 1994-ben futott csúcsát!

Gratulálunk!