Híreink

Francia cserekapcsolat Coutances-szal

Utazás Coutances-ba

Május 12-én hajnali négykor indult a 9. KNY/C meghódítani Alsó-Normandia területeit. 15 óra buszozás után Metz-be érkeztünk, ahol egy nem várt élmény fogadott minket, miután elfoglaltuk szobáinkat és városnézésre indultunk: a hotelünk mellett volt egy vidámpark. Teljesen francia filmbe illő jelenet tárult elénk: óriáskerék, vattacukor, pomme d’amour és vidám zene, mosolygós arcok mindenhol. Miután felfedeztük szinte az egész parkot, visszatértünk a hotelbe, hogy lepihenjünk, hisz akkor még 10 óra utazás várt ránk. Reggel ismét elindultunk. Útközben megálltunk az Étretat szikláinál, amik lélegzetelállító látványt nyújtottak.

Pár órával később látva, hogy már csak 7 kilométer és megérkezünk, mindenki izgulni kezdett és több embernek a fejében megfordult, hogy forduljunk vissza. Mikor leszálltunk a buszról, én is elsápadtam kicsit. „Hogy fogok velük beszélgetni?” „Mit mondok a szüleinek?” Szombaton miután berendezkedtem a cserediákomnál, egyből bedobtak a mélyvízbe. Egy kicsi étterembe vittek, ahol az anyuka baráti társaságát ismerhettem meg és mindenki azzal nyugtatott, hogy sokkal jobban tudok franciául, mint ők együttvéve magyarul, így aggodalomra nincs semmi ok. Az étterem, ahol ettünk, a tengerre nézett. Igazán gyönyörű kép tárult elém, hisz még soha nem láttam a tengert. A befogadócsaládom nagy része is csodálkozott ezen. Vasárnap a családi napon néhány osztálytársamat és engem a Chausey szigetekre vittek, ahol fürödhettem a jó hideg sós vízben és kóstolhattam osztrigát is, ami nem lett a kedvencem. Hétfőn az iskolában egy óralátogatással kezdtünk, ahol a cserediákjaink színházi előadásába kaphattunk betekintést, majd első állomásunk  a La Lucerne-i apátság volt. Először követ véstünk, majd körbejártuk az apátságot és beleképzelhettük magunkat az ott élők életébe a 12. századtól a 19. századig. Majd Granville-ben felfedeztük a tengerpart élővilágát. Kedden Mont Saint-Michelt indultunk megnézni. Véleményem szerint a legszebb apátságot láthattuk aznap. Ha nem lett volna nagyon meleg, még jobban élvezhettük volna. Miután kigyönyörködtük magunkat Mont Saint-Michel falai között, Vains-be indultunk, ahol megnézhettük, hogyan készítették a sót, és ismét a tengeri élővilággal ismerkedtünk. Szerdán szintén a cserediákjaink óráira ültünk be, majd a pirou-i várat néztük meg és meglepetésünkre ugyanaz az idegenvezető volt velünk, aki hétfőn bemutatta nekünk az apátságot. Mivel a vízállás miatt az osztrigazátonyokat nem tudtuk megnézni, volt egy kis változás és a szerda délutánt a tengerparton töltöttük a cserediákjainkkal. Páran megmártóztak a tengerben, mielőtt még eleredt az eső, páran beültek egy kávézóba melegedni, de a végén mindannyian egy lelátóra mentünk, ahol hangosan zenét hallgatunk, beszélgettünk és közösen énekelgettünk. Csütörtökön a normandiai partraszállás színhelyét néztük meg, majd az amerikai temetőt. Teljesen átérezhettük a történteket, de a fájdalomnak csak töredék részét. A gyászos hangulat után Saint-Lô volt a következő állomás, ahol egy híres lovardát néztünk meg. Pénteken Cherbourgba mentünk, ahol a La Cité de la Mer 3 kiállítását néztük meg. Egy nukleáris tengeralattjárót, ócenáriumot és a Titanic tragédiájáról szólót kis kiállítást. Nagyon izgalmas volt és a legtöbb souvenirt ott vette az osztály. Majd egy Biscuiterie-be mentünk, magyarul egy sütiházba, ahol ihattunk kávét, forró csokit és teát is, és persze sütiket is kóstolhattunk. Meglepetésünkre, a kis házban nem csak sütikből, hanem tejtermékekből, teákból, hústermékekből, lekvárokból és fürdőszobai kellékekből válogathattunk. Miután rendesen bevásároltunk, indultunk vissza az iskolához, ahol már vártak minket a correspondantjaink és tartottunk egy búcsúbulit. Jókat ettünk és énekeltünk is, majd kimentünk az előtérbe és együtt táncoltunk. Pénteken már könnyes szemmel pakoltam a bőröndömet és nem tudtam elképzeln,i milyen lesz hazajönni és otthagyni a családot és a többi cserediákot. A szombat reggel maga volt a pokol. Nem tudtam nem sírni, mikor talán utoljára ölelhettem meg a cserediákomat és búcsúztam el tőle. Már akkor tudtam, hogy mindenkinek nagyon fog hiányozni a másik, ami mára beigazolódott. Miután a búcsú negyedóra helyett félóra lett, el kellett indulnunk, hogy időben Strasbourgba érjünk. Útközben érintettük Párizst, és láthattuk az Eiffel-torony csúcsát is, ami mindenkinek nagy élmény volt. Mielőtt elfoglaltuk a szállást, városnézésre indultunk. Gyönyörű volt Strasbourg, minden részlete tetszett. Miután fáradtan visszatértünk a szállásra, gyorsan el is aludtunk, hiszen vasárnap reggel megint útra keltünk. Az utolsó egy órában a buszon elkezdtünk magyar dalokat énekelni és a visszaút elején lévő szomorúságot felváltották a hazatérés örömszikrái. Itthon mindenkinek a szülei megkönnyebbülve ölelték magukhoz csemetéjüket, hogy épségben hazaértek. Mivel én majdnem végig aludtam a visszautat, egész este anyukámnak meséltem élményeimet és a képeket mutogattam, hogy itt és ott mi is történt pontosan, mennyi mindent tanultam és fedeztem fel. Persze azt se felejthetem el, hogy az egész osztály kijelentheti, nem volt felesleges a 8 hónapnyi szenvedés, mert egy teljesen idegen környezetben FRANCIÁUL beszélgettünk és igazodtunk el. Számomra, aki úgy jött erre a tagozatra, hogy két szót tudott (bonjour, merci), nagyon nagy lépés ez. Persze a legfontosabb, hogy számos csodás embert ismerhettem meg a világ másik feléről, akiket soha nem fogok elfelejteni!

Csicsics Blanka

Coutances-i francia diákok fogadása

Már izgatottan vártuk április elsejét. Mivel eddig még nem volt alkalmunk találkozni velünk egyidős franciákkal, ezért kissé félve néztünk szembe az elkövetkezendő 1 héttel. A kezdeti nehézségek ellenére mindenki megtalálta a közös hangot a cserediákjával. Az együtt eltöltött programok alatt az egész társaság összekovácsolódott. Meglátogattuk Tapolcát, Budapestet, Tihanyt, a Balatont. Pannonhalmán körbejártuk a bencés apátságot. Ezután Pápa felé vettük az irányt, ahol a városi séta után volt alkalmunk lazítani egy kicsit a gyógyfürdőben. Szerdán megmutattuk vendégeinknek a mi városunkat. A délelőtt folyamán megnézték prezentációkat Magyarországról. Péntek kora délután a vetésis hagyományokhoz híven sor került a búcsúestre is. Összegyűlt a kis csapat a galériában, és közösen megnéztük az elmúlt hét élményeit, pillanatait. Mivel mindenki farkaséhes volt, egy közös pizzázással koronáztuk meg az estet. Miután mindenki jól lakott, francia dalokat énekeltünk, majd egy kis magyar mulatság vette kezdetét. Az iskolánkból több tanuló is tagja az Írisz nevű együttesnek. Ők szórakoztattak, majd iskolánk néptánccsoportja tartott táncházat. Mindenki táncra perdült, még az is, aki nem szeretett volna. Végül szombat délelőtt fáradtan és szomorúan könnyes búcsút vettünk egymástól. Természetesen a csoportkép készítése sem maradhatott el. Fájó szívvel, de ugyanakkor boldogan és rengeteg új tapasztalattal együtt várjuk május 13-át, amikor mi látogatunk Franciaországba.