• A pályázat benyújtásával a tanuló vállalja, hogy mind a nyelviskolai órákon, mind a délutáni kulturális programokon kötelező jelleggel részt vesz. A nyelviskola csak abban az esetben állítja ki a részvételi igazolást a tanuló részére, ha minden kötelező programon (délelőtti nyelviskolai órák, délutáni kulturális programok, hétvégi kirándulások…) részt vett. A kínált programok tehát nem opcionálisak, azokon való részvétel kötelező! Amennyiben a tanuló nem rendelkezik a nyelviskola által kiállított részvételi igazolással, az az ösztöndíj visszafizetési kötelezettségét vonja maga után.

  • Szintén sarkalatos pont a diákok kint tartózkodása alatt tanúsított magatartás. A nyelviskola azonnali hatállyal hazaküldi azt a diákot, aki alkoholt tart magánál, alkoholt fogyaszt, illetve olyan súlyos kihágást követ el, ami a kint tartózkodás etikai szabályaival ellentétes. Ebben az esetben a hazajutást önállóan szükséges megoldania a diáknak, illetve annak családjának, mely a pályázati összegből nem finanszírozható.

  • Habár csoportos nyelviskolai program kerül megvalósításra, a tanulók várhatóan nyelvi szintenként különböző csoportokba lesznek besorolva a nyelviskola által. Ebből adódóan, valamint a szállás típusától függően (pl: Előfordulhat, hogy a tanulónak a szállásról reggelente egyedül szükséges eljutni a nyelviskolába.) kiemelten fontos, hogy a tanuló nagyfokú önállósággal rendelkezzen. A programban való jelentkezéskor a szülők és a diákok tisztában kell legyenek, hogy szükség esetén a tanulónak önállóan kell megoldani az ilyen jellegű feladatokat. (Egyúttal felhívom a figyelmet, hogy a kísérőpedagógus feladata a diákok ilyen irányú megsegítése!)

  • A tanulók rendelkezzenek érvényes személyigazolvánnyal és Európai Egészségbiztosítási kártyával.