porno filme porno filme porno xnxx porno

Elindult a fiatalok külföldi nyelvtanulási programjának hivatalos honlapja - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elmondta: a minisztérium felmérte, hogy külföldön milyen, a minőségi feltételeknek megfelelő iskolák részvételére lehet számítani a programban. A kínálattal feltöltve jelent meg a 2020-ban induló külföldi nyelvtanulási program hivatalos honlapja, amelyen közzétették a jelentkezés lehetséges helyszíneit, illetve az intenzív kurzusok jellemzőit is.

Az érintett tanulókat és gondviselőiket
a program szervezésével kapcsolatos további információkról
intézményünk a hivatalos csatornákon (honlap, e-mail) értesíti.

Türelmüket kérjük!

 

A kormány a 2020/21-es tanévtől indítja el a programot, melynek keretében évente 140.000 kilencedikes és tizenegyedikes diák mehetne két hétre külföldre nyelvet tanulni, mindezt kísérőtanárok jelenlétében. A célországok között szerepel Egyesült Királyság, Írország, Málta, Franciaország, Németország, Ausztria és Kína is. A kint töltött idő alatt nyelvtanfolyamon tanulhatnak angol, francia, német vagy akár kínai nyelvet.

A honlapon egyelőre 149 angol, 26 német és 21 francia nyelviskola szerepel - mind minőségi és akkreditált nyelviskolák -, melyeknél több mint 5300 angol, 460 német és 360 francia kurzus közül lehet választani, a kínálat január közepéig folyamatosan bővül - írja a minisztérium.

Kurzuskeresés

A program honlapján már keresőben elérhetőek azok a kurzusok, amelyekre jelentkezhetnek majd a középiskolás diákok. A kurzusok csomagban tartalmazzák a kéthetes, minimum negyvenórás nyelvtanfolyamot, a délutáni, hétvégi, nyelvtanulást elősegítő programokat, a szállást - amely vagy kollégiumban vagy családoknál lesz biztosítva -, az ellátást (teljes vagy félpanzió), a transzfert a legközelebbi reptérről vagy pályaudvarról, valamint bizonyos esetekben a helyi közlekedés díját is.

A listát folyamatosan frissítik, egészen 2020. január 15-éig kerülhetnek be újabb kurzusok. Jelentkezni majd 2020. februárjától lehet.

(forrás: eduline.hu)