Azok a diákok, akik most jelentkeznek a felsőoktatásba, és már rendelkeznek nyelvvizsgával, továbbra is előnyt élveznek a felvételi eljárás során, ezért a tudásért jelentős többletpont jár majd - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.

 

Schanda Tamás emlékeztetett a kormány e heti döntésére, amellyel az ITM javaslatára visszavonta, hogy a felsőoktatási tanulmányok megkezdésének feltétele egy középfokú nyelvvizsga legyen 2020-tól. Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy a kormány ne lenne elkötelezett az idegennyelv-tudás fejlesztése iránt, ez ugyanis nagyban szolgálja a fiatalok versenyképességét - hangsúlyozta.

Mennyit ér egy nyelvvizsga, emelt szintű érettségi?

A mostani felsőoktatási eljárás során a komplex középfokú nyelvvizsga után 28 többletpont, a felsőfokú nyelvvizsga után 40 többletpont jár majd - mondta Schanda Tamás.

Hangsúlyozta: azért sem szenvednek hátrányt azok, akik a 2020-as nyelvvizsgát már letették, mert a diplomához továbbra is szükség lesz rá, illetve a felsőfokú tanulmányok alatt is óriási előnyt jelent, hiszen így könnyen megismerhetik a legújabb külföldi kutatási eredményeket, szélesebb körből válogathatnak szakirodalmat, és a nemzetközi tudományos vérkeringésbe akár ösztöndíj-lehetőségek kiaknázásával, akár konferenciákon való részvétellel egyszerűbben bekapcsolódhatnak.

Kitért arra is: a szintén felvételi feltételként előírt egy emelt szintű érettségi továbbra is megmarad. A szabályokat pontosítják, és már az első ilyen vizsgáért jár 50 pluszpont, akkor, ha 45 százalékos eredményt ér el a diák - mondta. Emelt szintű érettségi vizsgáért továbbra is maximum 100 többletpontot lehet szerezni - jelezte Schanda Tamás.

Kiknek nem kell emelt szintű érettségi?

Az államtitkár két kivételt rögzített: akiknek már van diplomájuk, azoknak nem szükséges emelt szintű érettségit tenniük, a felsőfokú oklevél tulajdonképpen kiváltja azt a másoddiplomás képzésre való jelentkezéskor.

Nem szükséges emelt szintű érettségit tenni azon képzéseknél, amelyeknél a felvételi pontszámot kizárólag a gyakorlati vizsga eredményéből számítják. Ez a művészeti képzés valamennyi szakját, a művészetközvetítési képzési terület szakjait, az edző alapszakot és a művészeti osztatlan tanárszakot érinti  - közölte.

Mikor lesz még több információ?

A felvételi tájékoztató kizárólag elektronikus formában lesz elérhető, és így is lehet majd jelentkezni. Az összes felsőoktatási intézmény meghirdetett képzéseit látni fogják a fiatalok, beleértve azokat a ponthatárokat is, amelyeket a minisztérium határoz meg - jelezte a helyettes államtitkár. A pontszámokban markáns eltérésre az előző évekhez képest nem számítanak - mondta Horváth Zita az MTI kérdésére.

A pótkötet szintén a szokásos időpontban, azaz január 31-től lesz elérhető. A további tájékozódást segíti a 2020. február 15-i jelentkezési határidő előtt a januárban rendezendő Educatio oktatási szakkiállítás is - közölte a helyettes államtitkár.

(Forrás: eduline.hu)

Kedves végzős diákok!

A gimnázium honlapján az érettségivel és a felsőoktatási felvételivel kapcsolatos információkat találhattok a

Az érettségivel és a felsőoktatási felvételivel kapcsolatos
információkat, híreket találhattok az Oktatás / Érettségi - felsőoktatási felvételi
menüpont alatt.