Weblapunk karbantartás miatt hosszabb-rövidebb ideig nem lesz elérhető, illetve nem a megszokott kinézettel fog megjelenni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

 
 

Németh Gábor

A Vetési Albert Gimnáziumba jelentkező diákok felvételi eredménye a következő teljesítményekből összegződik.

1. Hozott pontok – 5 tantárgy 7. év végi, valamint 8. félévi teljesítménye: A hozott pontokból maximálisan 50 pont érhető el, miután a magyar irodalom és nyelvtan tárgy átlagát vesszük figyelembe. A végeredmény kialakításába a hozott pontok 20%-ban számítanak.

2. Központi írásbeli felvételi vizsga: Minden, az iskolába jelentkező diáknak magyar nyelvből és matematikából az iskola szervez felvételit. 

3. Szóbeli vizsga: Az emelt biológia és az emelt szintű nyelvi képzéseken (angol, illetve német) tanulni kívánó diákok számára biológia, angol és német nyelv tantárgyakból tartunk szóbeli vizsgát.

A felvételin maximálisan elérhető pontszám 250, amely tagozatonként az alábbiak szerint oszlik meg:

 

Francia-magyar és 
Spanyol-magyar két tanítási nyelvű osztály

Nyelvi előkészítő + emelt biológia képzés

Nyelvi előkészítő + emelt szintű angol vagy német képzés

Nyelvi előkészítő + Általános képzést

Hozott pontok 5 tantárgyból 7. év végi és 8. félévi összege

(irodalom és nyelvtan átlaga, matematika, történelem, bármely választott természettudományos tantárgy - biológia tagozaton biológia, első idegen nyelv)

50 pont,

az összpontszám

20%-a

50 pont,

az összpontszám

20%-a

50 pont,

az összpontszám

20%-a

50 pont,

az összpontszám

20%-a

Központi írásbeli vizsga magyar nyelvből

 

100 pont,

(szerzett pont kétszerese)

az összpontszám

40%-a

50 pont,

az összpontszám

20%-a

50 pont,

az összpontszám

20%-a

100 pont,

(szerzett pont kétszerese)

az összpontszám

40%-a

Központi írásbeli vizsga matematikából

100 pont,

(szerzett pont kétszerese)

Az összpontszám

40%-a

100 pont,

(szerzett pont kétszerese)

az összpontszám

40%-a

100 pont,

(szerzett pont kétszerese)

az összpontszám

40%-a

100 pont,

(szerzett pont kétszerese)

az összpontszám

40%-a

Szóbeli felvételi

-

50 pont,

(szerzett pont kétszerese)

Biológia,

az összpontszám

20%-a

50 pont,

(szerzett pont kétszerese)

Angol nyelv illetve német nyelv

az összpontszám

20%-a

-

 

A rangsor kialakítása

Minden képzési formában a hozott és a szerzett pontszámok összege alapján állítjuk fel a jelentkezők sorrendjét.

Sorrendazonosság esetén a specializációnak megfelelő felvételi pontszámot hasonlítjuk össze és a magasabbat elérőt soroljuk előre.

Amennyiben a rangsorban továbbra is egyenlőség áll fenn, előnyben részesítjük

  1. jobb matematika írásbeli eredményt elérő diákokat,
  2. jobb magyar nyelv írásbeli eredményt elérő diákokat,
  3. a hátrányos helyzetű tanulókat,
  4. azt a tanulót, akinek testvére a Vetési tanulója,
  5. a veszprémi illetőségű tanulókat.

Bármilyen egyéni kérelem, illetve mentesség elbírálása az intézményvezető hatáskörébe tartozik!

 

Kollégiumi elhelyezés

A gimnáziumba felvételt nyert minden vidéki tanuló számára, a kollégiumi ellátás a gimnázium mellett található kollégiumban igény szerint biztosítható.

 

Az újrahasznosítás jegyében használt raklapokból terveztünk meg raklap-padokat, melyekből egy közösségi helyet fogunk kialakítani a diákokkal közösen. A padokat a diákok egy barkács-délután során némi asztalos segítséggel csiszolták, méretre vágták és állították össze padokká a Kör Alapítvány újrahasznosítással foglalkozó programjának keretében.

Örökös ökoiskolaként nagy hangsúlyt fektetünk a fenntarthatóságra nevelésre. Októberben farmergyűjtési akciót szerveztünk a ZöldLakkal együtt, melyre nagyon sok régi, tiszta, használt farmer érkezett. Ezekből november 11-én du. 14.30-tól egy varrós délután keretében a Kör Alapítvány szervezésében és segítségével az akció során összegyűlt nadrágokat válogattuk, méretre vágtuk, majd párnahuzatokat varrtunk belőle. Köszönjük minden segítő kéznek a közreműködést!

A raklapbútor készítésről készült képek megtekinthetőek itt: Galéria

 

A Vetési Albert Gimnáziumban immár hagyomány, hogy a 11-12. évfolyamos fizika fakultációsokkal és az érdeklődőkkel látogatást teszünk az atomerőműben. Ebben a tanévben hosszas egyeztetés után végül 2021. november 29-én, hétfőn 6-kor indultunk útnak. 24 diák és 2 kísérő tanár (Kristóf Gábor és Tislér Norbert) vett részt a programon. A választott program 4 órás volt.

Rendes csengetési rend

(2021. szeptember 28-tól)

1. óra 8.00 – 8.45
2. óra 8.55 – 9.40
3. óra 9.50 – 10.35
4. óra 10.45 – 11.30

Ebédszünet 11.30-11.50

5. óra 11.50 – 12.35
6. óra 12.45 – 13.30
7. óra 13.35 – 14.20
8. óra 14.30 – 15.15

Kedves felvételiző diákok! Kedves Szülők!

A kijavított dolgozatok megtekintése és az értékelő lapok átvétele iskolánkban 2021. január 29-én (pénteken) 8.00-16.00 között lesz. Az egészségügyi hatóságok által javasolt biztonsági intézkedéseknek megfelelően a dolgozatot a szülő vagy tanuló telefonnal lefényképezheti. A dolgozatok nem vihetők el! A dolgozatok megtekintése, az értékelő lapok átvétele más személy részére csak meghatalmazással lehetséges. Észrevétel tehető "Tanulói észrevétel" lapok kitöltésével 2021. február 1. 16:00 óráig a Vetési Albert Gimnázium titkárságán. (a dokumentumokat digitálisan is elfogadjuk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre küldve)

dokumentumok icon

Tanulói észrevétel (nyomtatvány)

Dolgozatok megtekintése a következő beosztás szerint:

29.terem

 Antal-Fodor

26.terem

Garamvölgyi-Kovács

24.terem

 Kramli-Petrik

1.inf.terem

 Presits-Szalai

2.terem

Szalay-Veisz

 

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

Dr. Prof. Kásler Miklós Miniszter Úr kérését továbbítjuk:

"Javaslom, ... hogy az őszi szünet idején segítsék a járvány visszaszorítását azzal is, hogy a gyerekek a kontaktusszám csökkentése érdekében lehetőleg családjukkal töltsék el a szünidőt. Fontos, hogy a gyerekek lehetőleg kerüljék el azokat a helyszíneket, rendezvényeket, ahol zárt térben sokan vannak, és minimalizálják az iskolatársaikkal vagy más intézmények diákjaival is a közös, a vírus terjedése szempontjából kockázatos programokon való részvételüket.

A cél az, hogy az oktatási rendszert érintő fertőzések számát a minimálisra csökkentsük. Használjuk ennek érdekében az őszi szünet kínálta lehetőséget úgy, mintha arra az egy hétre rendkívüli szünetet rendeltünk volna el!

Ugyanilyen fontos, hogy a tanulók, a pedagógusok, a családok igyekezzenek egyaránt a lehető legkevesebb családon kívüli szociális érintkezés mellett, pihenéssel és feltöltődéssel tölteni a szünet napjait. Érdemes lehet azt is jelezni, hogy az idősek védelme érdekében a nagyszülőkkel kizárólag egészséges állapotban, a védelmi intézkedések betartásával történjen személyes érintkezés."

Az őszi szünetre minden diáknak sok pihenést, vidám kikapcsolódást kívánunk!

 

Szűcs Attila

intézményvezető