Tol YFUA tolerancia nap keretein belül lehetőségünk nyílt részt venni egy interaktív előadáson, a YFU szervezet önkénteseivel beszélgethettünk az ő külföldön (Ecuadorban, illetve a Dél-Afrikai Köztársaságban) eltöltött egy évükről. Több szempontból is hasznosnak bizonyult számunkra.

 

Az előadást egy szituációs játékkal kezdtük a különböző bőrszínekre, nemzetiségekre és anyagi helyzetekre vonatkozó sztereotípiákkal kapcsolatban. Megtudtuk, hogy a sztereotípia nem egy feltétlenül rossz dolog, ám könnyen előítéletté válhat.

Később a szervezet csereprogramjával ismerkedtünk meg, ugyanis többünket érdekelt a dolog, volt aki Svédországba, Mexikóba vagy Oroszországba vágyna, ám akadt köztünk olyan is, aki Japánban próbálná ki magát szívesen.

Összességében azt mondhatom, a tolerancia nap ezen programja elnyerte a tetszésünket, bátorítást adott némelyeknek arra, hogy megtegyék, amit eddig nem mertek.

Kaszta Friderika, 10.A osztályos tanuló