Tíz éves a spanyol két tannyelvű tagozat - Meghívó

MEGHÍVÓ
a veszprémi Vetési Albert Gimnázium spanyol két tannyelvű tagozatának 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre

A tízes szám oly sokszor előfordult a történelem során: Pitagorasz számára a tökéletes szám volt, 10 évig tartott a trójai háború, 10 volt az Egyiptomra mért csapások száma és a tízes szám szerepel Leo Messi mezén is…

Ebben az évben mi is hozzáadunk a történelemhez egy tízes számot: idén 10 éves a spanyol két tannyelvű oktatás a Vetési Albert Gimnáziumban.

Tíz évesen köttetnek az első barátságok fiúk és lányok között, kövessük a példájukat! Alkossunk egy nagy baráti közösséget és álmodozzunk együtt hihetetlen dolgok megvalósításáról, ahogyan ők is teszik! Haladjunk, növekedjünk tovább egymással karöltve, hogy elérhessük a 20. évünket, hiszen ekkor már nem mondják meg, mikorra érjünk haza!

 

A Vetési Albert Gimnázium spanyoltanári kara abban az örömben és megtiszteltetésben részesül, hogy idén ünnepelheti spanyol két tannyelvű tagozatának 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból egy három napos rendezvénysorozatot szervezünk, mely november 30-án veszi kezdetét.

Ebben az ünneplésben számítunk a vezetőség, így igazgatónőnk, Szántai Erzsébet támogatására, továbbá a tanári kar és természetesen a diákok szoros együttműködésére. Azonban ezt a pillanatot meg szeretnénk osztani azokokkal is, akik az elmúlt években sokat tettek és tesznek ma is azért, hogy még sikeresebb legyen a spanyol nyelv oktatása iskolánkban.

Szeretnénk néhány szóban köszönetet mondani azoknak, akik erőfeszítéseikkel, támogatásukkal eddig elkísértek bennünket ezen az úton és meghívjuk őket, hogy velünk ünnepeljenek. Kiemelt köszönet illeti a Spanyol Nagykövetség munkatársait, élükön Őexcellenciája Anunciada Fernández de Córdova Nagykövetasszonnyal. Köszönjük továbbá a Spanyol Nagykövetség Oktatási Irodájának munkáját, különösképpen Tóth Erika támogatását, aki mindvégig velünk volt és segített a kezdetektől fogva. Szintén hálás köszönet illeti Szarka Lászlót, egykori igazgatónkat, aki lehetővé tette, hogy 10 évvel ezelőtt elindulhatott a spanyol két tannyelvű képzés gimnáziumunkban. Szeretettel meghívjuk a budapesti Cervantes Intézet munkatársait, köztük Iñaki Abad Leguint, az intézmény vezérigazgatóját és Alberto Madroso Fernández tanulmányi vezetőt megköszönve ezzel azt, hogy nemcsak segítséget nyújtottak az oktatásban, hanem mindig szívesen látták tanárainkat és diákjainkat kulturális és nyelvi rendezvényeiken.

Továbbá szeretettel várjuk azon oktatási intézmények képviselőit, amelyek szorosan együttműködnek velünk a spanyol nyelv és kultúra terjesztésében. Köszönettel tartozunk a Szegedi Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem spanyol nyelvi tanszékeinek és tanszékvezetőiknek, Berta Tibornak, Rózsavári Nórának és Dr. Menczel Gabriellának, akikkel szintén szeretnénk közösen ünnepelni. Továbbá nem feledkezhetünk meg a többi spanyol-magyar két tannyelvű gimnáziumról sem, hiszen a budapesti Károlyi Mihály Gimnázium, a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium, a kecskeméti Bolyai János Gimnázium, a miskolci Herman Ottó Gimnázium, a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium és a szegedi Tömörkény István Gimnázium tanáraival és diákjaival számos feledhetetlen pillanatot osztottunk már meg, elég csak a közös utazásokra és ENIBE-kre gondolnunk. Közös ünneplésre invitáljuk azon iskolák képviselőit is, amelyekkel részt veszünk a „Rádió, tinédzserek és hírek. Egy projekt az európai befogadó oktatásért” című Erasmus Plus projektben. Szeretettel várjuk Carmen Pavónt, a nemzetközi együttműködés koordinátorát, valamint a pályázatban érintett iskolák, a szófiai 22 Georgi Stoikov Rakovski Kéttanyelvű Középiskola, a córdobai IES Sácilis de Pedro Abad, a strasbourgi Lycée International des Pontonniers és a bukaresti Iulia Hasdeu Colegiul National koordinátorait, tanárait és diákjait.

Egyúttal szeretnénk meghívni azokat a diákokat, tanárokat és szervezeteket, akikkel közös rendezvényeken vettünk részt, különös tekintettel a Lovassy László Gimnázium igazgatójára, tanulóira és ott dolgozó kollégáinkra. Szeretettel várjuk továbbá Veszprém városának oktatásügyi képviselőit, a veszprémi Tankerületi Központ munkatársait és a Városháza, a Veszprém Telekom kézilabda csapat és a Hangvilla kulturális központ képviselőit.

A távolság ellenére sem feledkezhetünk meg a malagai IES EI Palo Gimnáziumról és Sebastián Gómezről, az intézmény igazgatójáról, hiszen a velük folytatott cserekapcsolatnak köszönhetően hihetetlen élményekkel gazdagodtunk és új ajtók nyíltak diákjaink előtt.

Végül meleg szívvel várjuk ünnepségünkre azokat a tanárokat, lektorokat és azt a többszáz volt diákot, akik munkájukkal, lelkesedésükkel hozzájárultak a spanyol nyelvoktatás színvonalának növeléséhez és kitörölhetetlen emlékeket hagytak maguk után. Ez az ünnepség elsősorban Nektek szól, ugyanis Ti tettétek lehetővé, hogy már a 10. szülinapunkat ünnepelhetjük.

A 10. évforduló alkalmából megrendezett egész tanéven átívelő eseménysorozat első programjára november 30-án 15.00-kor kerül sor az iskolai Spanyol Nap keretein belül. A spanyol munkaközösség tanárai és a spanyol két tannyelvű tagozat diákjai nevében reméljük, hogy méltó módon ünnepelhetjük meg együtt ezt a jeles alkalmat.