Hétfőn reggel Kocán Béla Tanár úr látott vendégül minket az otthonában. Elsőként a Mester és Margarita című műről tanultunk és beszélgettünk, majd az egyik fakultációs társunk tartott előadást Kosztolányi Dezső Esti Kornéljáról, majd ennek egy változatáról. Napközben többször tartottunk tea- és kávé-szünetet és a Tanár úr által készített finom orosz süteményt is megkóstoltuk. A nap folyamán sok más témát is érintettünk az irodalmon kívül, amivel még érdekesebbé vált a témanap.

Kedden Budapestre mentünk, ahol egy rövid szabadidő után Ady Endre és felesége, Csinszka volt lakásába látogattunk el, ahol saját bútoraikat, tárgyaikat nézhettük meg. Később átsétáltunk a Petőfi Irodalmi Múzeumba, ahol egy kisebb kiállítást tekintettünk meg Ady haláláról és temetésének menetéről. A vezető hölgytől sok új információt kaptunk Ady magánéletéről, a kapcsolatairól, szokásairól. A múzeumi látogatás után szabadidő következett, majd közösen átsétáltunk az Örkény Színházhoz, ahol egy kulisszajáráson vettünk részt. Bejártuk a nézőteret, megnéztük egy díszlet lebontását és egy másik építését. Emellett sok érdekes és szórakoztató történetet hallottunk a színházról és a színészekről. Betekinthettünk a jelmez és kellékraktárba, ahol a kezünkbe vehettünk akármelyik kelléket. Ezután a próbaterembe mentünk, ahol különböző drámás játékokat játszottunk. A foglalkozás végén pedig kis csoportokban jelenetet készítettünk, természetesen jelmezbe öltözve. Azt gondolom mind a két napon rengeteg új dolgot tanultunk és nagyon jól szórakoztunk.

Köszönjük a Tanár úrnak!

Gyüre Dóra 11.C osztályos tanuló