November 08-án lezajlott az "A" kategóriás kosárlabda vármegyei diákolimpia döntője. Iskolánk csoportjában is és a döntőben is 1. helyen végzett 8 csapatból.
Végig szépen, koncentráltan dolgozott, uralta a pályát.
Gratulálunk a fiúknak és a többi csapatnak.

A Diákolimpiáról készült képek megtekinthetőek itt: Galéria

 

 

Október 24-én kerültek megrendezésre a fiú kézilabda Diákolimpia megyei csoportmérkőzései a Vetési Albert Gimnázium sportcsarnokában. A résztvevő csapatok (Vetési, Noszlopy, Táncsics) izgalmas mérkőzéseken, azonos eredményt értek el, vagyis a végére mindenkinek egy győzelme és egy veresége volt. Így nagy bánatunkra a gólkülönbség alakította ki a végső sorrendet.
Első helyen a Noszlopy G. Gimnázium csapata, második helyen a Táncsics M. Technikum csapata és harmadik helyen a Vetési Albert Gimnázium csapata végzett.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
 
A mérkőzésekről készült képek megtekinthetőek itt: Galéria
 
Egervári Marcell 10. C osztályos tanuló, október közepén a Genfi-tavon megrendezésre került Swiss Nationals, azaz a Svájci Nacra 15 osztály hazai bajnokságán U17 kategóriában Bartos Bettivel 3. helyezést ért el.
 
Gratulálunk és sok sikert kívánunk a barcelonai folytatáshoz! 
 
 
Veszprémben október 16-án (hétfőn) lezajlott az őszi fordulója a Lány Labdarúgó Diákolimpiának, ahol szép játékkal, egy győzelem (Ipari ellen) és egy döntetlen (Táncsics) eredménnyel sikerült zárni a napot.
Így a 2. helyről várhatják a lányok a tavaszi folytatást!!
Gratulálunk az eredményhez!!
 

Muraközy Imre 9.C osztályos tanuló a csapattársaival a székesfehérvári
Petanque Triplett Országos Bajnokságon I. helyezést ért el

Gratulálunk az eredményhez!


Svédváltó 1. hely: Ádám Hanna, Felber Kata Zselyke, Kovács Noémi, Fekete Júlia
Távolugrás 4. hely: Ádám Hanna, Felber Kata Zselyke, Kovács Noémi, Fekete Júlia, Kozma Nikolett
4x800 váltó 5. hely: Vass Boglárka, Gedra Bettina, Arnhoffer Kata, Kozma Nikolett
 
Megterhelő nap volt, de eredményesen zárult. Kísérő Tanár: Kerekes Gábor
Gratulálunk a lányoknak!
 
A versenyről készült képek megtekinthetőek itt: Galéria
 

Idén is megrendezésre került az őszi Európai Diáksport Napja, amelyen 6 sportágban rendeztünk versenyt:
B33 kosárlabda
Floorball
Asztalitenisz páros
Teqball páros
Tájfutás
Fekvenyomás
Hangulatos versenyen vagyunk túl, ahol az iskola nagyrésze sportolt. Asztalitenisz
sportágban címvédés volt. További eredmények itt tekinthetőek meg

Az iskola sportos jellegét az is bizonyítja, hogy a 2021/2022. tanévi Diákolimpia
Legeredményesebb iskolája, középiskola kategóriában, a IV. helyezést értük el.

Gratulálunk!

Testnevelés munkaközösség

 

B33 házibajnokság 

dokumentumok icon

Asztalitenisz 

dokumentumok icon

Teqball

dokumentumok icon

 Floorball

dokumentumok icon

 Tájfutó verseny

dokumentumok icon

Fekvenyomó verseny 

dokumentumok icon

Az eseményről készült képek elérhetőek itt:Galéria

Az eredményhirdetés

2023.10.05-én (csütörtökön) a nagyszünetben, az aulában lesz!