A Vetési Albert Gimnázium egykori diákja, a Veszprémi Sí Egylet versenyzője a 119 induló közül 89. helyen ért célba a férfi sífutók 15 kilométeres versenyében, melyet a pjongcsangi téli olimpia pénteki napján szabadstílusban rendeztek. A magyar sífutó már szombaton hazaindul, majd három-négy nap pihenő után utazik Ausztriába, ahol újabb versenyek várnak rá. A távolabbi jövőt illetően kijelentette, mindenképpen megcélozza a következő, pekingi téli játékokat is.

 

2018. február 15-én Pápán került sor a versenyre két kategóriában, ahol a vetésis úszók kiemelkedően szerepeltek: 4 első és 2 második helyet szereztek! „A” kategóriában Mátrai Roland (9.A) 100 méter gyorson és 100 méter pillangón is győzött, „B” kategóriában Gyurkó Barnabás (11.B) szintén két számban nyert, 100 méter gyorson és 100 méter mellen. 2. helyen végzett az iskola 4X50 méteres lány váltója (Báder Fanni 12.A, Benedek Tekla 9.C, Szopori Éva 9.B, Törőcsik Lili 9.NY/D) és a 4x50 méteres fiú váltó (Brodman Marcell 9.NY/B, Gyurkó Barnabás 11.B, Horváth Benedek 9.NY/B, Szabó Szilárd 10.A). A győztesek bejutottak az Országos Döntőbe, melyet Hódmezővásárhelyen rendeznek. Gratulálunk valamennyi versenyzőnknek!

 

A márciusi menza befizetésére a Vetési Gimnázium 46-os tanári szobájában van lehetőség az alábbi időpontban:

2018. február 21. (szerda) 10.30 - 12.00 és 12.30 - 15.00

2018. február 22. (csütörtök) 10.30 - 12.00 és 12.30 - 15.00

Teljes ár: 7650 Ft (425 Ft/ebéd)                                           

Kedvezményes ár: 3825 Ft (212.5 Ft/ebéd)

Ételallergiás ár: 3825 Ft (212.5 Ft/ebéd)

Kérjük, hogy a befizetésre mindenki a pontos összeget hozza magával, mert pénzváltásra nincs lehetőség! Bankkártyás fizetés is lehetséges.

 

Tisztelt Szülők!

A Vetési Albert Gimnázium vezetősége szeretne köszönetet mondani azoknak a szülőknek, akiknek nagylelkű felajánlásai révén lehetővé vált az ütött-kopott öltözőbútorok lecserélése két öltözőben. A diákok február 14-én használatba is vehették az új bútorokat. Az öltözőkről készült képek itt megtekinthetők.

Kedves diákok!

A Goethe Intézet filmvetítést szervez 2018. március 9-én 15.30-kor a Balaton Plázában. A részletek itt megtekinthetők.

 

Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy iskolánkba jelentkező azon diákoknak, akik emelt szintű angol, német, illetve biológia tagozatra jelentkeztek és így szóbeli felvételi vizsgát is tesznek, hogy a szóbeli vizsgára külön nem kell jelentkezniük. Kérjük, figyeljék iskolánk honlapját, a szóbeli vizsgák (február 28. és március 1.) beosztása időben elérhető lesz.

 

2018. február 3-án a fővárosban rendezték a „B” kategóriás versenyt, melyen szép sikereket értek el a Vetési Albert Gimnázium tornászai.  Fiú csapatunk (Mátyás Balázs 9.NY/B, Abafalvi László 10.B, Szekeres Dominik 11.A, Vincze Dávid 12.A, Horváth Gergely 12.D, Pálfy Gergő 12.D) 1. helyen végzett, míg újjáalakult lány csapatunk (Holovits Lili 9.KNY/A, Kuszi Eszter 9.KNY/A, Zab Johanna 9.NY/B, Takács Dorottya 9.B, Nagy Luca 11.C, Samu Tímes 11.C) 3. helyen zárta a küzdelmeket. Mindkét csapatunk jogot szerzett az országos döntőben való részvételre, melyet március 11-én szintén Budapesten rendeznek. A fiúk egyéni összetett versenyében több kiváló eredmény született: Horváth Gergely 1., Vincze Dávid 2., Pálfy Gergő 3., Abafalvi László 4., a lányoknál Takács Dorottya 4. helyen végzett. Gratulálunk versenyzőinknek és felkészítőjüknek, Kovács Tamás tanár úrnak!

 

Tisztelt Érdeklődők!                                                   

A Vetési Albert Gimnázium szeretettel várja Önöket az Anne Frank – Történelem a mának című kiállításon, melyet 2018. február 5. és február 28. között hétköznap 9-15 óráig lehet megtekinteni az iskola aulájában. A kiállítás anyagát az amszterdami Anne Frank Ház állította össze. Témája Anne Frank és családja történetének bemutatása annak történelmi kontextusában. Célja a demokráciára, toleranciára nevelés az aktív részvétel igényének kialakításával. A kiállításra 8-12. osztályos diákokat, diákcsoportokat várunk, illetve minden érdeklődőt akár csoportosan, akár egyénileg. A tárlat kortárs tárlatvezetők közreműködésével tekinthető meg. Látogatási szándékukat kérjük, előre jelezzék a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen!