Iskolánkból két osztály töltött fel videót a Nyelvparádé oldalon megjelent felhívásra, hogy bemutassa, miért fontos a nyelvtanulás. A szavazás már lezárult, de a közönség által megszavazott 20 pályamű közül szakmai zsűri választja ki a nyertes filmet, melynek alkotói az egész osztályukkal együtt három napot tölthetnek Horvátországban. A díjátadóra szeptember 8-án, a Nyelvparádé keretein belül a Millenárison kerül sor.

Mindenképpen nézzétek meg a két osztály videóját!

9.A osztály videója

12.A osztály videója

 

2018. május 28. és 31. között a Vetési Albert Gimnázium két tanára, David Cibeiras Barja (projektkoordinátor) és David Martos Bertelli (kísérőtanár) a szófiai 22 Georgi Stoikov Rakovski Kéttanyelvű Középiskola által tartott C2-es képzésen vettek részt Bulgáriában a “Rádió, tinédzserek és hírek. Egy projekt az európai befogadó oktatásért” című Erasmus Plus projekt keretein belül. Ezen a képzésen minden partneriskolából, azaz a spanyol, a bolgár, a román és a magyar intézményekből is két-két fő vett részt, az egyes országok koordinátora és egy kísérőtanár.

A veszprémi Vetési Albert Gimnázium abban a hatalmas örömben és megtiszteltetésben részesült, hogy helyszínt adhatott a második nemzetközi koordinátori találkozónak és a második rövid távú diákmobilitásnak a „Rádió, tinédzserek és hírek. Egy projekt az európai befogadó oktatásért” című Erasmus Plus projekt keretein belül. A programok március 19. és 23. között kerültek megrendezésre Veszprémben. Az első, 2017. november 13. és 17. között tartott, bukaresti találkozó után, amely a különböző etnikumokra és vallásokra fókuszált, Veszprémben a testi és szellemi fogyatékosság témája került a középpontba. Romániában e kérdéskör feldolgozásának eszközéül podcastok elkészítését választották. Ezek megalkotásához a diákok szakmai képzést kaptak a rádió világában dolgozóktól.

Kedves felvételt nyert 8. osztályos diákok!

 

A beiratkozással és a 2018/19-es tanév kezdetével kapcsolatban minden lényeges információt megtudhattok az oktatási azonosító megadásával ezen a felületen.

 

Kérjük, hogy a mellékelt adatlapot szíveskedjenek kitölteni, és beiratkozáskor az osztályfőnöknek aláírva átadni.

 

  

Iskolánk biológia-kémia szakos tanárnője, Likerné Pucsek Rózsa a Lovassy László Gimnáziumban Pedagógusnap alkalmából rendezett díjátadó ünnepségen vette át a díjat Porga Gyula polgármester úrtól. Az eseményen készült képek, illetve a laudáció itt megtekinthetők. Gratulálunk a díjhoz, és sok hasonló sikert kívánunk tanárnőnek a jövőben is!

A 2016/17-es tanévben elért kiemelkedő tanulmányi eredményéért és asztaliteniszben elért kimagasló sportteljesítményéért Dr. Kásler Miklós miniszter úr, az Emberi Erőforrások Minisztériuma minisztere „Magyarország jó tanulója – jó sportolója” címet adományozta Molnár Annának (12.A). Gratulálunk a rangos elismeréshez!

 

 

 

A Zánkán rendezett Országos Döntőben egészen kiemelkedően szerepelt iskolánk kézilabdacsapata: 1. helyen végzett, megvédve a tavaly szerzett bajnoki címét! A csapat tagjai: Éles Benedek (10.B), Bendicsek Ákos (11.A), Kisgyörgy Ádám (11.C), Csontó Zoltán (11.D), Hári Levente (11.D), Hungler Félix (11.D), Papp Krisztián (11.D), Szmetán Péter (11.D). Gratulálunk a fiúknak és edzőjüknek, Varga Balázs tanár úrnak, akit a legjobb edzőnek, valamint Csontó Zoltánnak (11.D), akit a torna legjobb kapusának választottak! Képek itt.

 

A program 2018. május 21-től 25-ig került megrendezésre. A pályázat keretében az idén a 11. B osztály (26 diák), a 11.A osztályból 11 diák és a Vetési Táncegyüttes tagjai vettek részt. A partneriskola a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum volt, a közös iskolai munka mellett Sepsiszentgyörgy és környéke, azaz Háromszék látnivalóit kerestük fel, a projektbe illeszkedő érdekességekre koncentrálva.  A program fő szervezője és koordinátora Resch Lajos tanár úr volt. Az első nap hajnalban indultunk a gimnázium elől az Arad, Déva, Nagyszeben, Fogaras, Brassó útvonalon érkeztünk meg körülbelül 14 órás út után Illyefalvára, ahol a Keresztyén Ifjúsági és Konferencia Központ várt minket szállással. Egy jóleső, meleg és bőséges vacsora után foglaltuk el a szobákat, amihez a közeli dombon lévő református erődtemplomba kellett felmennünk.