December 6-án a spanyol két tannyelvű tagozaton tanuló diákok egy rendhagyó történelemórán vettek részt a spanyol alkotmány 40. évfordulója alkalmából. Az alkotmány elfogadásának és érvénybe lépésének nagy jelentőségű történelmi pillanatáról mindenképpen meg szerettünk volna emlékezni, hiszen ez a mérföldkövet jelentő esemény nagy hatással volt a spanyol kultúra formálódására.

A galériában gyűltünk össze, hogy megemlékezzünk a kerek évfordulóról és gazdagítsuk tudásunkat a spanyol történelmi és politikai ismeretekre vonatkozóan. A rendhagyó óra szervezői David Cibeiras és Szedlák Réka voltak, akik először egy játékos feladattal próbálták feleleveníteni és bővíteni a diákok politikai élettel kapcsolatos szókincsét. A nyelvi ismeretek megszilárdítása után megnéztünk egy rendkívül érdekes és részletgazdag videót, amelyet a Spanyol Nagykövetség Oktatási Irodája ajánlott számunkra.

A 20 perces kisfilm logikusan összefoglalta és autentikus anyagokkal szemléltette az alkotmány előkészítésének és elfogadásának lépéseit. Ezután egy rendkívül szórakoztató kvíz segítségével ellenőriztük, hogy mennyire sikerült a tanulóknak megérteniük az említett folyamatot. A diákok 5-6 fős csoportokat alkotva mobiltelefonjaik segítségével válaszoltak a nagy figyelmet és kiváló memóriát igénylő trükkös kérdésekre. Meglepve tapasztaltuk, hogy minden diák aktívan és lelkesen vett részt a versenyen. A feladat nagyon pozitív fogadtatásra lelt, a spanyolos tanulók nagyfokú érdeklődést mutattak, motiváltan dolgoztak és fantasztikusan szerepeltek. Végül az alkotmány egyes paragrafusaival is megismerkedtek a tanulók, ugyanakkor résen kellett lenniük, ravasz tanáraik elrejtettek pár hibát a sorok között, amelyet előzetes tudásuk és a videóban látottak után könnyűszerrel felfedeztek, sőt, ki is javították az elferdített információkat. A tanóra remek hangulatban telt, a diákok sok új ismerettel gazdagodva távoztak a rendhagyó törióráról, tanáraikat pedig hatalmas büszkeséggel töltötte el a foglalkozás alatt tapasztalt aktivitás, nyitottság és érdeklődés.