Az idei tanévben a gimnázium osztályunkat, a 10.A-t bízta meg az október 23-i műsor elkészítésével. Természetesen elvállaltuk a feladatot, így szeptemberben és októberben a hétfő és szerda délutánjainkat a műsor próbáinak szenteltük. Kezdetben nem túl nagy lelkesedéssel kezdtünk neki a feladatnak, aztán fokozatosan egyre lelkesebbek lettünk. A végeredmény is azt bizonyítja, mindenki kitett magáért és az osztályért. A 35 fős osztályból végül 32 tanuló szerepelt.

Az utolsó próbák már nagy feszültségben teltek. Izgultunk, hiszen mindenki azt szerette volna, hogy a mi műsorunk is épp olyan emlékezetes legyen, mint az előző évek műsorai. A visszajelzések alapján úgy érezzük, nem hiába próbáltunk ennyit. Büszkén gondolunk majd vissza évek múlva is előadásunkra, amit nemcsak az iskola előtt mutathattunk be, hanem másnap, október 23-án Alsóőrsön is, eleget téve az alsóörsi önkormányzat meghívásának. Végül a 10. A osztály szeretne köszönetet mondani Pucsek Zsuzsa tanárnőnek odaadó felkészítő munkájáért, és iskolánk hangtechnikusának, Bertalan Lászlónak is, aki a próbák során végig a segítségünkre volt.