Tol SINOSZNovember 15-én a tolerancia nap alkalmából ellátogatott intézményünkbe Mázló Tímea, Magyarország egyetlen siket színésznője. Közel egyórás foglalkozás keretében lehetőségünk nyílt beszélgetni vele. Az érintett témák között szerepelt a nagyothallók, siketek és siketvakok nehézségei a mindennapokban, valamint a színésznő életébe és pályafutásába is betekintést nyerhettünk.

 

Tímea a kommunikáció megkönnyítése érdekében megtanulta a szájról olvasást, illetve a nemzetközileg és Magyarországon hivatalosan elfogadott jelnyelvet, hiszen kiskora óta siket közösségben él. Gyermekkori álma volt, hogy színésznő lehessen, de hatrátrányos helyzetéből kifolyólag az egyetemre való felvételi jelentkezését elutasították. A drámapedagógusa bíztatására nem adta fel az álmait, így jelentkezett egy OKJ-s képzésre, ahová felvételt nyert és okleveles színésznő vált belőle. Bár színházakban rendszeresen játszik nagy vágya, hogy a filmvásznon is feltűnhessen.

A fennmaradó időben, mesélt a siketek beszédképességéről, és a nekik nyújtott kommunikációs lehetőségekről. Ugyanakkor megismerkedhettünk a jelnyelvvel, pár alapszót tanultunk, továbbá a témához kapcsolódóan tehettük fel kérdéseinket. Természetesen, az előadás elejétől a végéig, egy tolmács állt Tímea rendelkezésére, aki nélkül az előadás nem valósulhatott volna meg. Mindnyájunkat inspirált élete és kitartása arra, hogy a nehézsegekben is erősek tudjunk maradni, hogy a mindennapi problémákon felül tudjunk kerekedni és pozitívak maradni.

Takács Alexandra és Hajdú Tamás, 10.D osztályos tanulók