2018. július 13-21-ig lehetőségem volt részt venni egy már több éves múlttal rendelkező Nemzetközi Ifjúsági Táborban, melyet minden évben egy másik város rendez. A hét résztvevő nemzet kilenc városa közül idén nyáron a csehországi Žamberkbe utaztunk. A veszprémi és a házigazda csehek mellett olasz, francia, német és lengyel fiatalokkal táboroztunk. A városból heten indultunk útnak diákok, egy kísérő tanárnő felügyeletével.

 

Első este az ismerkedésé volt a főszerep. Másnap a városházán az alpolgármester ünnepélyes megnyitóbeszédet tartott. Délután egy helyi kulturális fesztiválra, az Orlická Bránára látogattunk el. Vasárnap kézműves foglalkozásokon vettünk részt. A hétfői nap témája a középkor és a lovagi tornák világa volt. Vegyes csoportokban küzdöttünk, hogy szimbolikusan elfoglalhassuk a tábort. Majd egy bemutatót tekintettünk meg a középkori kínzóeszközökről és a lőfegyverek használatáról. Kedden a fővárosba, Prágába utaztunk. A szerdai napon a  rossz idő miatt délelőtt társasjátékokat játszottunk, délután a helyi gőzgépmúzeumba mentünk. Csütörtökön felfedeztük Žamberk városát, majd minden város elkészítette saját slapstick comedy előadását. Pénteken 1116 méterrel a tengerszint felett „az égben sétáltunk”. A záróesten különböző színvonalas műsorokkal és sok kedves szóval búcsúztattak bennünket. Szombaton reggel fájó szívvel indultunk haza.

Esténként minden város bemutatót tartott, tettük ezt mi is csütörtök este. Először Veszprém városáról, nevezetességeiről, kulturális programjairól meséltük, majd néhány magyar jellegzetességről ejtettünk szót. Ezek után mindannyian röviden bemutattuk magunkat. Az este folyamán magyar nyelvtörőkkel hívtuk játszani a bátrabbakat, eközben a kevésbé bátrak magyar ételeket és italokat kóstolhattak meg. Zárásként együtt énekeltünk és táncoltunk.

Ez az egy hét nagyon gyorsan eltelt, azonban felejthetetlen élményekkel és sok új baráttal gazdagította a résztvevőket. Rengeteg vidám pillanatot éltünk át, amelyeket talán sosem felejtünk el. Nyugodt szívvel írhatom, minden percét élveztem az ott töltött időnek, bármikor szívesen visszamennék. Köszönöm a lehetőséget Veszprém városának és az Európai Városok Szövetségének.

Dreska Regina Zoé 12.D