Nagy örömünkre szolgált, hogy elfogadta meghívásunkat Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatója, Jászai-díjas színművész és Funtek Frigyes rendező. A Holt költők társasága című előadás kapcsán került sor a találkozásra. A színházi nevelés keretében, a Holt költők társasága című darabot a 9. évfolyamon drámaóra keretében elemezték a tanulók, a 12. évfolyamon pedig a magyar szóbeli érettségi tételek között a Regionális kultúra témakörben szerepel évek óta a Petőfi Színház, mint kulturális intézmény bemutatása, és egy látott előadás elemzése. Az idei évben a Holt költők társasága a választott előadás a tételben - tavaly A király beszéde volt, amit szintén Funtek Frigyes remek rendezésében láthattak a diákok-, ezért is szorgalmaztuk a találkozásunkat, hogy a tanulók egy kicsit a színfalak mögé láthassanak, és még árnyaltabb, gazdagabb képet kaphassanak a témában.

Sipos Sára a 9. évfolyamosok elkészült előadás elemzéseiből idézett gondolatokat, melyek elismerő visszajelzések voltak a diákok részéről, majd Szerdahelyi Borbála végzős tanuló a diáktársai nevében személyesen is megköszönte az élményt, amit az előadás jelentett számukra - amelyben mindkét művész munkájának nagy szerepe volt, hiszen Oberfrank Pál formálta meg a tanár, John Keating alakját a darabban -, és egyben tolmácsolta a diákok kérdéseit. A feltett kérdésekre készségesen válaszoló művészek meséltek az előadással kapcsolatos saját szerepükről, magukról, munkájukról. Megosztották személyes történeteiket, gondolataikat, és a tanulságos, bölcsességekkel, humorral fűszerezett válaszok nagyon jó hangulatúvá varázsolták a találkozást. Köszönjük, hogy itt voltak, köszönjük az élményt! A Petőfi Színház a honlapján reagált a találkozásra. http://www.petofiszinhaz.hu/Hirek/2018-01-25/Erot-es-hitet-ado-talalkozas