A Vetési Albert Gimnázium a 2017-18-as tanévben 4 európai középiskolával: Franciaország, Spanyolország, Bulgária és Románia diákjaival közösen vesz részt a „RÁDIÓ, TINÉDZSEREK ÉS HÍREK, EGY PÁLYÁZAT AZ EURÓPAI BEFOGADÓ OKTATÁSÉRT” című Erasmus+ projekt kidolgozásában. Iskolánk feladatai között szerepel többek között a pályázat logojának megtervezése. Ennek érdekében szeretnénk egy nyílt versenyt hirdetni, melyre az iskola minden tanulóját várjuk, hogy ötleteivel, kreativitásával járuljon hozzá a projekt sikeréhez!

 

A művészetek tantárgyat oktató tanárokkal együtt szeretnénk, hogy minden osztály közösen, vagy osztályonként egy tanuló készítsen egy logot erre a versenyre. A pályaművek beérkezését követően a részt vevő iskolák tanáraival és diákjaival közösen, a Twinspace on-line felületen fogjuk kiválasztani a nyertest (egyéni vagy csapat kategóriában). Az első helyezett a dicsőség mellett az Európai Unió hivatalos elismerését is megkapja a pályázatunkat reprezentáló ábra elkészítéséért, továbbá meghívást kap a nemzetközi diáktalálkozó nyitóünnepségére, melyre a következő év márciusában iskolánkban kerül sor, ahol az elismerését átveheti.  Ezen felül mi is szeretnénk a részt vevő diákokat díjazni egy apró ajándékkal, valamint munkájukat egy oklevéllel elismerni.

 

A logonak az alábbi elemeket kell tartalmaznia:

1. Egyértelműen ki kell fejeznie a következő gondolatokat, fogalmakat:

a)       Befogadás: társadalmi szempontból (gazdasági vagy nemzetiségi) vagy az országunkon belüli törekvések a fogyatékkal élő vagy más kisebbségek szociális különbségeinek felszámolásáért,

b)      A résztvevő országok jellemző kulturális jegyei (Spanyolország, Franciaország, Magyarország, Bulgária, Románia),

c)       A rádió és a hírek világa,

d)      A serdülőkor.

 

2. A cím (RÁDIÓ, TINÉDZSEREK ÉS HÍREK, EGY PÁLYÁZAT AZ EURÓPAI BEFOGADÓ OKTATÁSÉRT) vagy annak rövidített változata (pl. Rádió, tinédzserek és hírek).

 

3. Formátum: bármely analóg vagy digitális formátum elfogadható. Bővebb felvilágosítást a pályázat koordinátorától lehet kérni (David Cibeiras, 42-es tanári szoba).

 

Határidő: 2017. október 13. (péntek). Az elkészült műveket bármely formátumban a spanyol tanári szobába (42-es) kell leadni.

 

Eredményhirdetés: A győztes(ek) nevét az iskola weblapján keresztül tesszük közzé, illetve ezzel egyidőben a spanyol munkaközösség faliújságján a 42-es tanári mellett. Készítünk továbbá egy internetes felületet is, ahol megosztunk, megvitatunk a pályázattal kapcsolatban néhány további információt, valamint ahol a pályázat lezárását követően közzétesszük az elkészült műveket.

 

Az Erasmus + pályázatot koordináló csoport nevében köszönjük közreműködéseteket!