Az idei tanévben a mi osztályunk, a 10.A kapta a lehetőséget, hogy az október 23-i műsort előadhassuk. Izgatottan kezdtük el a próbákat, és miközben gyakoroltuk a koreográfiát, a szép szövegeket, a dalunkat, egyre nagyobb tiszteletet éreztünk a hőseink, az események, az ünnep iránt. Az osztály összhangba került, még jobban összekovácsolódott. A forradalom 60. évfordulója alkalmából közös versmondásra is hívtuk az iskola tanulóit. Ady A föl-földobott kő című versét a műsorunk végén együtt mondtuk el, ami felemelő élmény volt számunkra. Szép, méltó ünnepre készültünk, és nagy örömünkre úgy éreztük a visszajelzésekből is, hogy ezt sikerült megteremteni.

Köszönjük a lehetőséget. Október 23-án Alsóörs lakóival ünnepeltünk együtt, a művelődési házban is előadtuk megemlékezésünket.  A műsort Pucsek Zsuzsanna tanárnő rendezte, akinek a segítségével megmutathattuk, miben vagyunk tehetségesek. Köszönjük szépen lelkesítő felkészítő munkáját! Köszönjük Laufer Zoltán 12.A osztályos tanulónak a dalt kísérő zongorajátékát! A technikai segítségért köszönetet mondunk Bertalan Lászlónak. A műsoron készült fényképek a Galériában megtekinthetők.