Híreink

„Estamos en el A.I.R.E”: A végállomás Románia! (David Martos Bertelli és David Cibeiras írása)

November 12. és 18. között Bukarestben került megrendezésre, a „RÁDIÓ TINÉDZSEREK ÉS HÍREK. EGY PROJEK AZ EURÓPAI BEFOGADÓ OKTATÁSÉRT” címet viselő, Erasmus+ pályázatunk első projekttalálkozója. A találkozón iskolánk két tanára, David Martos Bertelli, mint kísérő tanár és David Cibeiras Barja, mint projektkoordinátor vett részt a 10.A osztály három tanulójával, Szűcs Mátéval, Szabó Eszterrel és Kovács Jázminnal. A találkozó nem csak a kemény munkáról szólt, ez alatt az idő alatt olyan intenzív élmények értek bennünket, melyek segítségével sokat megtanulhattunk nemcsak másokról, hanem saját magunkról is. A többi országból érkezett társainkkal együtt töltött egy hét hihetetlen élmény volt, mely közelebb vitt minket annak a megértéséhez, hogy a „másságból tanulni lehet” és hogy a „különbségek egyesíthetnek is bennünket”.

Az első találkozó célja az volt, hogy pályázatunkhoz meghatározzuk azokat a főbb szempontokat, melyek a toleranciával és az azt közvetítő oktatással kapcsolatosak. Ennek jegyében Romániában, egyrészt az etnikai kisebbségek és a különböző vallási felekezetek kulturális integrációját elemeztük, másrészt közös rádiófelvételek készítésével próbáltuk a résztvevők mediációs képességeit fejleszteni. A találkozót megelőző hetekben a diákoknak előzetes feladatokat kellett megoldaniuk, előkészítve ezzel a tolerancia, a befogadás és a kirekesztés fogalmának megismerését. A diákok többek között egy, a pályázat témájához kapcsolódó kérdőívet is kitöltöttek. Az így kapott eredményből kiderült, mennyire másképp gondolkodnak egyes országokban a toleranciáról és az elfogadásról.

AZ UTAZÁS

12-én vasárnap indult el Románia felé az 5 főből álló csapat.

A délutáni órákban érkeztünk meg Romániába, a bukaresti Otopeni nemzetközi repülőtérre, ahol a fogadó családok már várták a diákokat.

HÉTFŐ

A hétfői napon kezdődött a tanárok és a diákok közös munkája. A program a Colegiul National Iulia Hasdeu középiskolában kezdődött, ahol megismerhettük a frissen felújított létesítményt, mely az elkövetkező napokban a rendezvény helyszínéül szolgál majd.

Ezt követően a bukaresti II. kerületi Polgármesteri Hivatalba mentünk, mely a megnyitó eseménynek adott otthont, és ahol Mihai Mugur Toader polgármester fogadott minket.  Az eseményen Carmen Elena Almășan igazgató asszony mellett számos más oktatási intézmény képviselője is megjelent, többek között Don Pablo Díez Astruga, a Spanyol nagykövetség Oktatási tanácsosa is tiszteletét tette.

A megnyitót követően kezdetét vette a tényleges munka. A pályázat koordinátorai külön munkacsoportot alkotva a projekt megvalósításának feladatain dolgoztak, miközben a diákok megismerkedhettek leendő csoporttársaikkal, valamint részt vehettek egy román diákok által tartott román nyelvi foglalkozáson is, ahol valamennyien megtanulhattunk néhány olyan alapvető román szót, mely segítségünkre volt az elkövetkező napokban. 

A délután folyamán az iskola egyik tanárának idegenvezetésével megismerkedtünk Bukarest legfontosabb és legszebb nevezetességeivel.

KEDD

Kedden korán kellett felkelnünk, hogy a Bran-ban levő Drakula kastélyt meglátogathassuk.  Nemcsak a kastély belső termeit tekinthettük meg, hanem részt vehettünk olyan foglalkozásokon is, melyeken megismerhettük a középkori festészeti és varrási technikákat.  Innen Brassóba mentünk tovább, ahol rövid sétát tettünk a város központjába. Délután visszaindultunk Bukarestbe, hogy megpihenjünk az elkövetkező napok munkája előtt.  A hazafelé tartó úton a diákok megismertették társaikat az egyes országok jellemző dalaival.

SZERDA

A szerdai napon vette kezdetét az a munka, mely a toleranciával és a vallással kapcsolatos hangfelvételek elkészítését előzte meg.

A diákok ezen a napon kétféle foglalkozáson is részt vehettek. Egyrészt a kísérő tanárokkal együttműködve dolgoztak a projekt témáján, másrészt Valeriu Radulian, a Nemzetközi Romániai Rádió spanyol tagozatának igazgatója, illetve Mónica Bolaños, spanyol újságírónő jóvoltából betekintést nyerhettek a rádiózás világába. Ezt követően a diákok 5 fős nemzetközi csoportokban (Magyarország, Románia, Bulgária, Franciaország és Spanyolország) hozzáláttak a hangfelvételek megalkotásához. Először ötleteket gyűjtöttek, majd egy ezeken alapuló forgatókönyvet készítettek a rádióprogram megvalósításához.

CSÜTÖRTÖK

Csütörtökön folytattuk az előző napon elkezdett munkát a tolerancia és a vallás témájában. Mindhárom munkacsoport más-más gondolatokat vetett fel a kérdéskörrel kapcsolatban, így három hasonló, témájában és kifejezési formájában mégis különböző mű született. Az egyik csoport egy képzeletbeli rádió interjút készített, melyben egy iskolás lány a vallási intolerancia áldozatává vált, mert megőrizte muzulmán vallását. A másik csoport munkája is egy kitalált interjún alapult, melyet egy családdal készítettek, akik a véleményüket mondták el egy muzulmán férfi és egy zsidó nő házasságáról. A harmadik csapat rádióriportja egy fiktív nemzetközi szerződésről szólt, melyben valamennyi vallás képviselői megállapodnak arról, hogy egy közös vezetőt választanak, ám a választásokat egy terrorista merénylet zavarja meg.

Délután minden iskola egy képviselője látogatást tett a Nemzetközi Román Rádiónál, hogy élőben is láthassák, hogyan készülnek az igazi rádióadások. Ezután a Bukaresti Egyetemen egy érdekes előadást hallgathatunk meg a csoportmunkán alapuló új pedagógiai módszerekről, az egyetem spanyol nyelvi tanszékének hallgatóinak jóvoltából.

PÉNTEK

A pénteki nap nagyon mozgalmasan telt. Délelőtt meglátogattuk a bukaresti Cervantes Intézetet.
Egy előadást követően a diákok játékos foglalkozásokon vettek részt, miközben a tanárok megismerkedhettek az intézménnyel és annak dolgozóival, majd valamennyien visszamentünk az iskolába, hogy elvégezzük a végső simításokat a hangfelvételeken. Délután került sor a záró rendezvényre, ahol az igazgatónő, a szervezők, a tanárok és diákok is köszönetet mondtak valamennyi résztvevőnek, továbbá alkalmunk nyílt arra is, hogy néhány szóban beszéljünk az élményeinkről, megköszönve a csodás vendéglátást az iskolánk nevében is. Az esemény végére a szervezők még egy meglepetést is tartogattak: a búcsúvacsorát a Master Chef verseny győztese, Sorin Bontea készítette el számunkra.

A résztvevők ezután könnyek között búcsúztak el egymástól, hiszen másnap valamennyien hazaindultunk, sok-sok élménnyel és új baráttal gazdagodva.