Április 24-e és 30-a között a 9.C osztály 18 tanulója egy felejthetetlen hetet tölthetett el Oudenaarde városában, Belgiumban.

Habár az odatartó út kicsit nehézkes volt és a hét első fele is kicsit borúsan indult, a hét végére már mindenki egy csokor színes élménnyel lett gazdagabb. Sokak számára ez volt az első alkalmuk, hogy repülőre szálltak, ezért ők még egy élménnyel gazdagabbak lettek. A meglátogatott helyszínek között volt többek közt Brugge, Gent és Brüsszel is. A felejthetetlen hét után mindenki fáradtan, ámde boldogan, élményekkel gazdagon és épségben tért haza.

 

ÁPRILIS 24., SZERDA

14 órai indulással megkezdtük utazásunkat a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.
A repülőgép -majdnem egy órás késéssel- 19 óra 45 perckor hagyta el a repteret. Valamivel 11 óra után megérkeztünk Oudenaarde városába, ahol mindenkit várt már a cserediákja. Mivel fárasztó nap volt, egy rövid ismerkedés után mindenki ágyba bújt.

ÁPRILIS 25., CSÜTÖRTÖK

A reggelt az iskolában kezdtük, ahol néhány ismerkedős, beszélgetős játékkal barátkozhattunk össze a cserediákokkal. Ezt követően a belga diákok bemutatták nekünk az iskolát, ahol nem sokkal később egy versenyen vehettünk részt, melynek lényege az volt, hogy apró részleteket kellett megtalálni az iskolában és azokkal képet készíteni. Ezután Oudenaarde városának megismerésére került a sor, amit kicsit elmosott az eső, de ez nem törte le a kedvünket. A programok után összegyűltünk a városban egy kis közös programra, hogy még jobban megismerjük egymást.

ÁPRILIS 26., PÉNTEK

A vasútállomásról indultunk Gent városába. A közel másfél órás vonatutat követően elénk tárult a gyönyörű város. Itt is fotóversenyt játszottunk, hogy jobban megismerhessük a várost, amelyhez még pár belga diák rövid beszéde is társult a híresebb műemlékeknél. Napközben a város egyik éttermében ebédeltünk, majd volt egy kis szabadidőnk is. A hazautat követően bowlingozni ment az egész csapat, ahol szintén nagyon jól szórakoztunk. A közös programok után a csapat nagy része egybegyűlt egy kerti sütögetésre az egyik cserediáknál. A sok hot-dog és üdítő után teli hassal mehettünk erőt gyűjteni a következő napra.

ÁPRILIS 27., SZOMBAT

Ez a nap családi nap volt, mindenki azt csinált, amihez kedve volt. Mivel az osztály nagy részével nem találkoztam, így sok mindenről nem tudok beszámolni, de mi délelőttől kora délutánig az egyik cserediák kertjében beszélgettünk, pihentünk. Az idő aznap sem volt kellemes, de a jókedv elnyomta a hideget. Ezt követően újra összegyűlt a csapat, beültünk egy otthonos bárba, ahol szintén nagyon jól el tudtunk beszélgetni.

ÁPRILIS 28., VASÁRNAP

Ezt a napot meglepően az iskolában kezdtük a vasárnap ellenére. Ezen a napon a városban különböző kulturális előadásokat volt lehetőségünk megnézni, többek között egy templomi előadáson is részt vettünk, de a kamarazenekar sem maradhatott el. Megnéztünk egy kiállítást is Brüsszel történelméről, ezt követően pedig egy rövid megbeszélés következett a másnappal kapcsolatban, majd néhányan a városban maradtak, de többen hazamentek és otthon töltötték a nap hátralevő részét.

ÁPRILIS 29., HÉTFŐ

Ezt a napot is a vasútállomáson indítottuk, de ezúttal Brugge városába mentünk. Az út hasonlóan hosszú volt, mintha csak Gentbe mentünk volna. A város nem hiába híres arról, hogy Velence kiköpött mása, ugyanis a várost keresztül szelő folyó mellé épített házakkal és a rengeteg városnéző hajóval tényleg olyan, mintha Velencében járnánk. A sok híresség megtekintése mellett lehetőségünk volt részt venni egy hajótúrán, hogy egy másik szemszögből is szemügyre vehessük a várost. A programokat követően itt is kaptunk egy kis szabadidőt, hogy emléktárgyakat, ajándékokat vehessünk. Ezen nap estéjén került sor a búcsúestre, ahol a belga szülők és diákok rengetek finom étellel és desszerttel és üdítővel vártak minket. Beszédet mondott az igazgató úr, egy belga diák és Imre-Krebsz Zsuzsanna tanárnő is. Levetítették az egész hét során készült képeket és mindenki elérzékenyült egy picit, mert tudtuk, hogy nemsoká vége ennek a felejthetetlen hétnek.

ÁPRILIS 30., KEDD

Reggel már mindenki vitte a bőröndjét az iskola előtt álló buszhoz, mert Brüsszel végigjárása után már nem jöttünk vissza. Természetesen itt sem maradhatott el a város megismerős fotóverseny, ami ezúttal rengeteg trükkös kihívást tartogatott számunkra. Mivel a hasunknak nem tudtunk ellenállni, a verseny közben betértünk egy pizzázóba, ahonnan teli hassal folytattuk utunkat. Mivel Brüsszel az Európai Unió fővárosa, meglátogattuk az Európai Történelem Házát is, ahol rengetek érdekes és hasznos információt tudhatunk meg Európa és az európai ember történelméről, életviteléről. A múzeumot követően ugyan csak biztos távolból, de megnézhettük az Atomiumot, amely Brüsszel másik nagy ékessége. A rövid látogatást követően Charleroi felé vettük az irányt, ugyanis a gépünk indulási ideje már egyre csak közelgett. A cserediákok egészen az információs pultig kísértek bennünket, ahol érzékeny búcsút kellett vennünk tőlük. A búcsú után feladtuk csomagjainkat és amíg a repülőre vártunk, mindenki kapott egy kis szabadidőt. Volt aki evett, rengetegen kihasználták az utolsó alkalmat, hogy valami ajándékot vigyenek haza. Sajnos ezen alkalommal is késett a gépünk, így majdnem egy órával később értünk haza. A másfél órás buszutat követően, nagyjából hajnali fél 2 tájékán mindenki épségben megérkezett Veszprém városába.

A cserekapcsolaton készült képek itt tekinthetők meg.